2013. április 4., csütörtök

Villáminterjú Mustang Wanteddal, az ukrán Pókemberrel, adrenalinjunkie-val

Nemrég figyeltem fel a YouTube-on Mustang Wanted (mustang-wanted.com) munkásságára, aki a saját testsúlyos edzések egy különleges válfaját űzi: puszta kézzel és biztosítókötél vagy más védőfelszerelés nélkül, hétköznapi sportcipőben mászik fel épületekre, óriásdarukon egyensúlyoz, hidak szerkezeti elemein húzódzkodik, sokszor több mint 100 méter magasan (a képen épp Moszkvában látható, háttérben a Lomonoszov Egyetem jellegzetes tömbjével). Egyetlen elhibázott mozdulatának, apró figyelmetlenségének is végzetes következménye lenne, de Mustang Wanted a legnagyobb természetességgel, mosolyogva egyensúlyoz és tornázik, mintha mindezt egy játszótéren tenné, 1-2 méteres magasságban. Ha pedig épp utazik valahová, azt sem hagyományos módon teszi, hanem "vonatszörfözéssel".

Engem lenyűgöz az ilyesmi, hiszen én magam sokszor egy biztonságos kilátóba sem merek felmászni, és az Eiffel-torony védett, többszörösen biztosított kilátóteraszán is tériszonyom volt, miképp a Tátrában a Tengerszem-csúcsra vezető úton is. Ugyan Mustang sportja csak érintőlegesen kapcsolódik a Kinizsi Százashoz (ha valamihez, akkor a sziklamászáshoz lehetne talán hasonlítani), de outdoor és kihíváskereső jellege miatt úgy éreztem, helye lehet itt a Kinizsi Százas blogban (bár azt hiszem, még Kinizsi Pál is inkább 100 kilométer legyaloglását választotta volna, semmint hogy Mustangot kelljen utánoznia, akár csak néhány percre is).

Arra gondoltam, hogy e-mailben elküldök pár kérdést Mustangnak, hogy egy interjú születhessen belőle. Pár órán belül választ is kaptam tőle, de az eddigi interjúimban megszokott hosszabb feleletek helyett egy-két sorban összefoglalta gondolatait:

- Öt éve csinálom, nekem olyan ez mint egy sport. Élvezem. A barátaim, ismerőseim is tudnak erről a hobbimról, és nekik is tetszik. A rendőrséggel szokott lenni problémánk, de megoldjuk :)

A kockázatról pedig azt tartja (ezt tán a Facebook oldalán olvastam), hogy "A halál nem a legrosszabb ami történhet. Mindenki meghal, de nem mindenki él úgy, ahogy szeretne. Aki mindentől fél, annak egy steril laboratóriumban kell élnie." A vakmerő srác korábban capoeirával és más küzdősportokkal is foglalkozott, civilben pedig jogi tanácsadó.

Mustang Wanted néhány hajmeresztő videója (figyelem, senki ne próbálja utánozni!):
Mustang felmászik egy 14 emeletes épület oldalán, majd le is ereszkedik onnan
Mustang egy darun egyensúlyoz
Mustang hídmászása
Ugrálás és csimpaszkodás a háztetőn
Mustangék vonatszörfözése

Kapcsolódó bejegyzések:
A testmozgás izgalmai
A Kinizsi Százas és az agresszió
A Kinizsi Százas mint drog

2 megjegyzés:

  1. király interjú lett, csak annyit kérdeznék hogy mennyi időt vártál a válaszra és angolul vagy oroszul írtad?

    VálaszTörlés
  2. Köszi :) Hát, nem lett hosszú interjú, de örülök ha érdekes. Angolul írtam, és kellett rá várni azért pár napot, talán egy hetet is.

    VálaszTörlés