2012. augusztus 10., péntek

Tom Sawyer

Történt, hogy egyik reggel kisvárosi könyvtárunk előtt megláttam két dobozt a járda szélén. A két kartondobozban régi, megsárgult lapú könyvek voltak és egy felirat, mely szerint "a könyvek ingyen elvihetők". Ki is választottam néhány kötetet, például egy Tolsztoj novellagyűjteményt. Még aznap elolvastam csaknem valamennyi novellát belőle, a legjobban Kornej Vasziljev története ragadott meg, a végén még egy-két apróbb könnycsepp is szökött a szemembe, alig észrevehetően.

Aztán a könyvek között volt Mark Twain Tom Sawyere is. Gyermekkoromban egy képregényből ismertem meg Tom Sawyer kalandjait, úgy emlékszem, hogy ez volt az első képregényem. Nem könnyen kaptam meg, ugyanis irodalomtanár édesanyám alapvetően ellenezte a képregényeket, mondván a kevés szöveg és a sok kép leszoktat az olvasásról, és tompítja a fantáziát. De aztán valahogy mégis megkaptam a nagy, színes, nyomdaillatú, füzet alakú képregényt, és az egyik kedvencem lett.

Szerencsém volt most ezzel a könyvtáras dologgal, a könyvekkel a kartondobozban. Jó pár hónapja nem olvastam már szépirodalmat, és ez most kicsit visszazökkentett ebbe a szinte időtlen, klasszikus világába. Néhány kép erejéig el is képzeltem, ahogy egykor ezek a könyvtár megbecsült kötetei voltak, büszkén sorakoztak a polcon, emberek tucatjai vagy százai kölcsönözték ki majd vitték vissza őket, olykor megkésve; megfordultak sok-sok nappaliban, hálószobában és kézben, majd pedig a könyvtár egy napon az utcára tette őket, hogy tovább kalandozzanak, immár a bibliotéka gondviselése nélkül. Így került hát hozzám, így kezdett új életet ez a néhány megkopott, szakadt könyv.

A Tom Sawyer fejezeteit olvasva felidéződtek a régi képregény képei, és az is eszembe jutott, hogy sokban hasonlítok Tom Sawyerre. Bennem is megvan - még ha nem is mindig látható és nyilvánvaló - ez a fajta vagányság, hatalomellenesség (bár egyes pillanataimban egyes hatalmakat nagyon is tisztelni tudok), lázadás, gyermekiség és ez a természetközeliség. Tulajdonképpen a Kinizsi Százas, a Mátra 115 vagy a Rockenbauer 130 is egy-egy óriási, Tom Sawyer-i kaland; elszakadás a civilizációtól, a "Polly néniktől", a kerítés festéstől, a kötöttségektől; ez maga a szabadság, a csavargás a szabadban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése