2011. április 20., szerda

Helyesbítés, kiegészítés relikvia témában

Az előző, Kinizsi Százas relikvia: kitűző a jelvény előtti időkből c. bejegyzésemmel kapcsolatban kaptam egy e-mailt Tóth Ervintől (akinek az Egyre szűkebb elit II. c. poszt adatait is köszönhetem), a következő információkkal:

"Amennyire én tudom, a fent említett kitűzőt [megjegyzés: nem a képen láthatót, hanem ezt] jóval a túra megalapítása után hozták forgalomba. Nem tudom, hogy konkrétan mi volt a motiváció mögötte, csak sejtem, hogy készítettek az adott évben (ez kb. 1995 vagy előtte lehetett) valamennyi jelvényt drágáért és valamennyi kitűzőt olcsóért, hogy ha a jelvény kifogyna, akkor is tudjanak valamit adni a teljesítőknek. 1995-ben biztosan kérdezték a célban, hogy kitűző, vagy jelvény? Lehetett választani.

Illetve a jelek szerint később is divat volt a tartalék-kitűző:
http://img.index.hu/imgfrm/5/4/0/1/BIG_0003825401.jpg

Érdekes, én mindig jelvényt kértem és mindig jelvényt is kaptam.

Más: 1992-ben lehetett megvenni a mellékelt [megjegyzés: ez látható fent, a bejegyzéshez tartozó képen] kitűzőt Bányahegyen. Gondolom nem a hivatalos rendezők, hanem az ellenőrzőpont személyzete készített magánszorgalomból pár darabot egy kis extra zsebpénz reményében.

Ezenkívül - állítólag- a rendszerváltás előtt a zöld csillag a jelvényben vörös csillag volt (az oklevélen biztosan: http://www.freeweb.hu/kinizsi100/images/k100-oklevel-1989.jpg). Egy vörös csillagos jelvényért adnék 5 zöld csillagosat, és lehetne alkudni :)"

(frissítés: íme A vörös csillagos Kinizsi Százas jelvény titka)

Köszönöm szépen Tóth Ervinnek a helyesbítést, kiegészítést a különleges kitűzőket, ritkaságokat illetően.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése