2016. január 28., csütörtök

Véradás, Körök Köre Kupa és Budai Térképkör díjazás átadó, sörözés, hírek a Mecsekből

Nos. Ez egy amolyan "mi történt ma" bejegyzés lesz. Hát, sok minden történt, főleg délután.

Először is voltam a Móricz Zsigmond körtéren vért adni (előtte sétáltam egy jót, a kelenföldi pályaudvarról gyalogoltam oda). Megjegyzem, hogy életemben másodszor adtam vért, legutóbb több mint tíz éve (erre már csak halványan emlékeztem, a nyilvántartásból derült ki a véradó buszon), de elhatároztam, hogy ezentúl azért gyakrabban fogok, talán még "gyűjteni" is fogom, mint a Gete mászásokat. Erre a véradásra egyébként Csipi hívta fel a figyelmem (akivel itt olvasható egy érdekes interjú, amit épp tegnap publikáltam), ő Véraláfutás néven még fb eseményt is szervezett erre az alkalomra. Eredetileg csupán azért terveztem a Móricz Zsigmond körtérre menni és összefutni Csipivel, hogy átadjam neki és Szabó Györgyinek a Budai Térképkör és Körök Köre kupa díjazásukat, de aztán leesett, hogy ha már ott vagyok, hozzájárulok nem egészen fél liter vérrel embertársaim életének megmentéséhez, vagy legalábbis gyógyulásukhoz, kezelésükhöz. Csipitől kaptam egy kis fatáblát is ebből az alkalomból, ahogy a többi véradó túra- és futótárs is.

A véradás, a kupaátadó, egy kis beszélgetés és kendama-bemutató után visszafelé is legyalogoltam a távot a kelenföldi pályaudvarra, ahol véletlenül összefutottam Áron cimborámmal, és beugrottunk a Lakat kocsmába. Ott találtuk Zolit is, így túrákról beszélgetve, anekdotázva és persze sörözve pótoltam a véradás folyadékveszteségét, még ha nem is a legegészségesebb módon, de kellemesen. Utána Áron a vonaton is utastáram volt, szóba került az Iszkiri is, és mesélt egy áprilisi 130 km-es túráról a Mecsekben. A Lakatról pedig kiderült, hogy régen Lakat T. Károlyé volt (akiről épp ma olvastam egy cikket, pontosabban Gyárfásról, de Lakat T. is szerepelt benne), valamint megtudtam azt is, hogy régebben a Lakat kisebb volt, és hogy egy időben főleg művészek, melegek és meleg művészek látogatták.

A mai nap eredménye még, hogy végre feljegyeztem a TAJ-számom és eltároltam a telefonomban, hogy akkor is tudjam, ha nincs nálam a kártya, valamint hogy megtudtam azt is, hogy nyugodtan lehet enni véradás előtt, szemben ugye a vérvétellel. Így aztán még a véradás előtt be is ugrottam a Burger Kingbe, ahol már lehet kapni a Big Kinget, ami a Big Macre hajaz, így viszont veszített értékéből a kedvenc Chuck Norriszos viccem, mely úgy szól, hogy Chuck Norris egyszer véletlenül Big Macet kért a Burger Kingben... és kapott (tudom, Chuck Norris vicceket mesélni nagyon 2005, de ezen általában elmosolyodom ha eszembe jut).

2016. január 27., szerda

Interjú Takács Krisztián Csipivel

Következzék egy interjú Takács Krisztián Csipivel, aki azon kevesek közé tartozik, akik teljesítették a híres-neves börzsönyi Kört (valamint ő a Budai Térképkör eddigi leggyorsabb teljesítője, Szabó Györgyivel együtt) és mint kiderül majd, további különleges céljai vannak:

- Honnan ered a Csipi név?

- Apám nevezett el Csipinek, kábé egy éves voltam. Mindig csipás volt a szemem, innen a név.

- Hogyan és mikor kezdtél túrázni, futni?

- 6 éve kezdtem futni, szakítás után voltam, jó volt valamivel lekötni az energiámat. Síkfutásaim során keresgéltem a hazai maratonokat, gugli keresgélés során találtam rá a Monoton maratonra. Fogalmam sem volt mi az a tt-zés [teljesítménytúrázás], tök véletlenül jött az egész.
Aztán a Dögölj meg Börzsöny volt a második tt-m, azt kihívásból vállaltam be. Ekkor még bőven csak aszfalton, síkon futottam. Tehát 2 és fél év futás után ősszel Monoton maraton. Utána februárban Dögölj meg. Majd tavasszal Kinizsi 100-as. Tehát az volt a harmadik tt-m. Előtte barátnőmmel két nap alatt végigjártuk az útvonalat bringával. Muris volt. Nyomtam egy 13:19-et akkor a Kinizsin. Utána már jött a többi automatikusan. Azóta mindig mindenhol a leghosszabb távokat keresem.

- Mit ad neked természetjárás, futás, az erdő?

Az erdő nekem kihívást jelent, meg - és ez a legfontosabb - az egyedüllétet, a magamban elmélkedést. Ezért szeretem nagyon az éjszakaikat, és persze a Kört is.

- Mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

- A Kinizsi volt az első 100-asom, amolyan szüzesség elvesztése feeling. Azóta sem voltam, van sok általam jobbnak tartott 100-as túra itthon. De a 10. jubileumomra elmegyek majd, bár az még odébb van.

- Melyik eddigi túrádra, versenyedre vagy a legbüszkébb?

- A legbüszkébb a második Kör teljesítésemre vagyok. Ködben egyedül decemberben GPS nélkül. Meg arra, hogy egy csúnya bokasérüléssel végignyomtam a M115-öt. Soha nem adtam fel semmit. Erre büszke vagyok, és ez erőt is ad.

- Mi a legfőbb túracélod, "álomtúrád" (vagy versenyed), amit teljesíteni szeretnél?

- Szeretném egyszer megcsinálni a Kazinczy 200-at oda-vissza dupla szintidőn belül. Meg az ikonikus Barkley Marathons-t szeretném kipróbálni, de az óriási falat. 30 év alatt 1000 indulóból 13 teljesítő volt.

Köszönöm szépen Csipinek az interjút, és sok sikert kívánok neki a céljaihoz!

Kapcsolódó bejegyzések:
Interjú Csornai Edinával, az első nővel, aki oda-vissza teljesítette a Kinizsi Százast
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával
Interjú Hevér Gáborral, a TTT titkárával, aki már több mint 60000 kilométert túrázott
Interjú Foresterrel, a Kinizsi Százas "inges-nyakkendős" teljesítőjével

2016. január 26., kedd

A Budai Térképkör 2016-ban is várja a túrázókat!

A Budai Térképkör első három teljesítője 2016-ban: Somló Eszter, Serbán Viktor és Nagy Róbert, akik három részletben, összesen 19 óra 53 perc alatt tették meg a 82 kilométeres távot a Budai-hegységben és a Pilisben. Gratulálok!

A Budai Térképkört így már több mint 25 túrázó járta végig. Az útvonal 2016-ban is az év bármely napján teljesíthető, egyben vagy tetszőleges számú részletben (hacsak nincs erdészeti korlátozás az adott napon).

2016. január 20., szerda

A 2016-os CsPI, dióhéjban, címszavakban

Újra CsPI, ezúttal Jeremcsuk Isti barátommal.
Ez a negyedik közös százasunk, egy Kinizsi Dupla kísérlet, egy sikeres Kinizsi Dupla, valamint egy Iszinik 100 után.
24. sétám a Kinizsi / Iszinik útvonalán.
Indulás 7:42-kor Szárligetről.
Somlyóváron sörözés. Cseh barnasör, Staropramen, kellemes malátás íz. Napozás a kulcsosház ajtajában.
Beszélgetés a vakságról. Aláírás, betűformák kérdései. Csörgőlabda, aminek az angol nevét is megtudom. Goalball. Hadi találmány. Háború utáni.
Tornyópusztát elhagyva, a műút-keresztezés utáni lejtőn esés.
Szántóföld szélén gally kerülgetés.
Beszélgetés a könyvemről.
Beszélgetés az angoltanulásról, Duolingóról.
Alapvetően tavaszias-őszies idő, hónak szinte nyoma sincs. Úgy terveztük, hogy havas százasunk lesz, de közbeszólt az időjárás.
Pocsolya kerülgetés.
Schandl-hárs.
Pusztamarót 16:00, eső, de csak permetszerű.
Mogyorósbányán legfeljebb fél órát pihenünk majd, sietünk.
Mogyorósbánya 18:25, pihenés, okoslámpa-töltés, kóla, házmester.
Végül másfél órát pihentünk a Kakukkban, de hova siessünk.
33. feljutásom a Nagy-Getére: nehéz, meg-megállós, de talán az Isziniken nehezebb volt novemberben, és a decemberi, előző CsPI-n is.
Gete kupa ötlete.
Beszélgetés politikáról, vallásról.
Nincs egy igazság.
Dorogon éjfél.
Kesztölc után már fáradtság, lassuló tempó.
Könyörtelen előrehaladás technikája.
Számolgatjuk a kilométereket, a megtett és a még hátralévő táv arányait.
Szerencsére nincs szintidő.
Jobb lenne otthon, vagy legalábbis kényelmesebb.
De utána jobb lesz otthon, a kényelemből visszaemlékezni a kalandra.
Előjön a havas CsPI emléke: nem is olyan nagy baj hogy most nincs hó, épp elég nehéz túra ez így is.
A Kevélyre kapaszkodva találkozunk először hófoltokkal, jeges részekkel, de nem vészes.
Kevély után szembejönnek ismerősök.
26 óra 53 perc gyaloglás. 10 óra 35 perc, Békásmegyer, iskola.
A célban szembejön ismerős. F. Gyuri, gratulál, kérdez a márciusi Iszkiriről.
Vége az újabb közös kalandnak.
HÉV.
Metró.

Hányszor mentem fel eddig a Nagy-Getére? (avagy 33, a Gete szívat télen-nyáron)

Ahogy említettem, a Nagy-Getére való legutóbbi felmászás során eszembe jutott, hogy vajon ez már hányadik alkalom lehet, hogy felkapaszkodom a hegy tetejére, a kereszthez? Nem egészen 30-nak tippeltem, de utánaszámolva kiderült, hogy eddig összesen 33-szor jártam a Gete csúcsán (emiatt is jó hogy vezetem a blogom, a webnaplóm nélkül bajosan tudtam volna ennek könnyen utánaszámolni).

Van ugye az eddig kilenc hivatalos Kinizsi Százasom és négy Iszinik 100-am, meg még jó néhány privát Iszinik (CsPI), privát Kinizsi és Kinizsi Dupla, melyeket itt gyűjtöttem össze, és melyek során összesen 24-szer jártam végig a távot egyik vagy másik irányból, mindannyiszor felmászva a Getére. Ez tehát eddig 24.

Volt továbbá 2011 novemberében egy feladott Iszinik 100-am, mikor Dorogig jutottam, tehát a Getére még éppen felmásztam, valamint 2012 januárjában egy Kesztölcön feladott CsPI-m. 2012 júliusában volt az ős-Szuperkatlan 15 bejárás, majd 2013 júniusában az Árpád vezér 130. Júliusban volt egy Szuperkatlan 15 bejárás a túra előtt, majd pedig egy pontőrködés a túra napján, amikor a hegyeskői pontra szintén a Getét megmászva jutottam el, majd pedig a seprővel, Venczel Gyurival vissza is sétáltam a Dorogra, így visszafelé is útba esett a Gete. 2014 júniusában a Turul 200 alkalmával majd pedig egy újabb Szuperkatlan pontőrködés során kellett felmásznom a Nagy-Getére. Ez tehát további kilenc alkalom.

Vagyis eddig összesen 33-szor mentem fel a Nagy-Gete csúcsára. Ebből 15-ször hivatalos teljesítménytúrán, 18-szor pedig privát túrák, bejárások, pontőrködések alkalmával. Ami az irányt illeti, 18-szor "Kinizsi irányban" mentem fel a Getére, azaz Dorog felől, majd pedig a meredek oldalon ereszkedtem le, míg 15 alkalommal "Iszinik irányban", azaz a sziklás, meredek kaptatón jutottam fel a kereszthez. 26-szor 100 kilométeres vagy hosszabb távok gyaloglása során érintettem a Getét, míg hét alkalommal tervezetten rövidebb, vagy rövidebbnek sikerült túrák alkalmával.

Érdekesség, hogy ötször Jeremcsuk Isti barátom társaságában mentem fel a hegyre, ebből háromszor a meredek oldalon felkapaszkodva.

További érdekesség, hogy ez a 33 azt jelenti, hogy ha mindezt egyetlen év alatt teljesítettem volna, hétvégente egyszer megmászva a Getét, akkor január elejétől augusztus elejéig minden hétvégére jutott volna egy ilyen túra.

Kapcsolódó bejegyzés:
Ha szereted az Ixi kupát, akkor valószínűleg a Gete kupa is tetszeni fog!

Már hét napja tiszta vagyok! (avagy pontosan egy hete nem találtam ki új túramozgalmat)

Így igaz, bármilyen hihetetlen, és esetleg sokan nem bíztak benne, hogy sikerül valaha is lejönnöm erről a szenvedélyről (és írásaimon, kiírásaimon egyre inkább az őrület jeleit vélték felfedezni), de pontosan egy hét telt el azóta, hogy kitaláltam a legutóbbi túramozgalmamat, a Gete kupát. Egy teljes hét!

Azóta semmi. Vagyis... de nem, nem, tényleg semmi. Tízféle kupa, mozgalom éppen elég egy ideig (tényleg elég, Sanyi, tényleg elég). Bár kísértés van, ez igaz, hiszen az elméletileg létrehozható túramozgalmak száma minimum végtelen, és nehéz megállni, hogy az ember, mint valami csillagász, ne próbálja felfedezni ezt az univerzumot, ne nevesítse ennek galaxisait, csillagképeit, de egy időre most bezárom a csillagvizsgálót. De tényleg. Kajakra. Komolyan mondom.

2016. január 19., kedd

Két hónap, és itt az Iszkiri!

Még pontosan két hónap, és harmadszor is megrendezésre kerül az Iszkiri teljesítménytúra. Szeretettel várunk mindenkit Szárligeten március 19-én, és várjuk segítők, pontőrök jelentkezését is még.

Hogy mi az az Iszkiri? Egy túra, mely a Kinizsi Százas útvonalából "fakad", és amit a gyermekemnek érzek. Rövid meghatározása pedig ilyesmi:

"A túra alapötlete, hogy összekapcsolja a Kinizsi Százas klasszikus, szárligeti útvonalának Koldusszállás-Szárliget szakaszát az újabb útvonal Koldusszállás-Tata szakaszával. Aki tehát csak az egyik ilyen "Kinizsi célszakaszt" ismeri, most megtekintheti a másikat, vagy ha már régen járt arra, nosztalgiázhat.

Sokan lehetnek olyanok, akik még nem látták, vagy legalábbis nem sétálták körbe a tatai Öreg-tavat és nem látták közelről a gyönyörű tatai várat: a túra most erre is lehetőséget ad. Lehetőség van továbbá a Szárliget melletti, nagyszerű kilátást biztosító Zuppa-tető körüli sétára is, és egy kitérőre a vadregényes Vértesbe. 

Az Iszkiri túrák tehát egyedi módon kapcsolnak össze két K-100 szakaszt, valamint további izgalmas, szép helyszíneket mutatnak be."

Az Iszkiri bármely távjának teljesítésével pedig lehetőséged nyílik arra, hogy 2016-ban (is) megszerezd az Ixi kupát!

Kapcsolódó bejegyzés:
Első beszámoló az Iszkiri 100-ról, avagy a rendezői bejárás

Ha szereted az Ixi kupát, akkor valószínűleg a Gete kupa is tetszeni fog!

Jeremcsuk Istivel éjjel, már csaknem 60 kilométert magunk mögött tudva, a meredek, sziklás oldalon másztunk felfelé a Getére az egy héttel ezelőtti CsPI-n, amikor megfordult a fejemben, hogy vajon hányadszor megyek fel a Gete csúcsára a kereszthez (talán már közel járhatok a 30-hoz). És csaknem ugyanebben a pillanatban eszembe jutott a Gete kupa ötlete is (tudom, megígértem - főleg magamnak - hogy egy ideig nem találok ki újabb mozgalmakat, de a Gete kupa valahogy annyira "Kolombusz tojása", hogy muszáj rögzítenem.)

A Gete kupa ötlete egyszerű: 10-szer fel kell menni a Gete csúcsára, hivatalos teljesítménytúrákon. A feladat azonban mégsem könnyű, hiszen kevés olyan teljesítménytúra van, ami érinti a Getét: a Kinizsi Százason kívül az Iszinik 100, a Szuperkatlan 15/30, a Csolnok Ring 10/20/30 és a Turul túrák bizonyos távjai. Ez azt is jelenti, hogy a Gete kupa megszerzéséhez nem elég egy év, hanem legalább két túraév szükséges hozzá. Könnyítés, hogy a Szuperkatlan 30-as távja kétszer is felmegy a Getére (oda-vissza), így ott egy túrával két "pontot" is lehet szerezni.

Tehát ahogy látszik, jelentős átfedés van az Ixi kupa és a Gete kupa túrái között, azonban a Gete kupát nehezebb megszerezni, mivel több év kitartása kell hozzá. Időkorlát nincs, akár 10 év alatt, 10 Kinizsi Százassal is megszerezhető. A mozgalom a 2016-os túraévvel indul, tehát a Gete kupa megszerzéséhez az első "lépéseket" az idei Kinizsi Százason lehet megtenni.

A Gete kupa mozgalomban elszámolható túrák:

Kinizsi Százas
Csolnok Ring 10 / 20 / 30
Turul 200 / Árpád vezér 130 / Turul 100
Szuperkatlan 15 / Szuperkatlan 30
Iszinik 100 / Iszinik Trail 100

Jó túrázást és Gete mászást!

Miért érdemes belépni a Kilométer Piramisba?

A Kilométer Piramisba több okból is érdemes belépni.

- Mert túrázni jó.
- Mert kilométereket, és ezáltal pontokat gyűjteni jó.
- Mert ha belépsz, akkor sokkal izgalmasabb, hogy ki fogja nyerni a játékot, sőt, akár te magad is megnyerheted!
- Megtett kilométereidet, pontjaidat nem csak saját magadnak gyűjtöd, hanem a számodra szimpatikus túratársadat ("szülődet") is segíted vele.

Figyelem! A Kilométer Piramis egy játék, melyet nem feltétlenül a legtöbbet gyalogló túrázó nyer. A játék részleges szabályai itt olvashatóak, valamint a mozgalom Facebook-csoportjában is elérhetőek.

2015-ös TTMR pontjaim

Szeptemberben már kiszámoltam, hogy addig hány TTMR pontot gyűjtöttem, és az a helyzet, hogy szeptember óta csak egyszer voltam hivatalos teljesítménytúrán, a novemberi Iszinik 100-on, így mindössze annak pontjait kell hozzáadnom a szeptemberben kalkuláltakhoz.

Akkor 720,6 pontot számoltam, ehhez kell még hozzáadni az Iszinik 102 kilométeres távjából és 3027 méternyi szintkülönbségéből adódó 147,4 pontot, ami összesen 868 pont, vagyis a bronz jelvényre elég (kár, hogy a CsPI nem hivatalos teljesítménytúra, akkor meglenne az 1000 pontom az ezüst jelvényhez).

(Mindjárt kitöltöm az Excel-táblázatot is, amit egyébként január 31-ig kell beküldeni.)

2016. január 7., csütörtök

Lépcső Kupa

A Turistajelzés Bingó és a Kilométer Piramis után következzék valami egyszerűbb, ugyanakkor - szerintem - szórakoztató, kihívást és egy kis tervezést igénylő túramozgalom. Ez pedig nem más, mint a Lépcső Kupa, melynek lényege a - tádámm! - lépcsőzetesség.

A Lépcső Kupa megszerzéséhez az szükséges, hogy a túrázó egyre hosszabb túrákat teljesítsen, azaz minden egyes túrának hosszabbnak kell lennie az előzőnél. (Természetesen teljesíthető közben olyan túra is, mely eltér ettől a szabálytól, de a Lépcső Kupában csak az ezen lépcsőzetességnek megfelelő túrák számolhatóak el.)

[Remélem nem volt még ilyen, mert pofonegyszerű az ötlet - a szerk. megj.]

Aki egy éven belül 5 túrát teljesít így lépcsőzetesen, az Kislépcső fokozatot ér el, ha pedig 10 túrát, akkor Nagylépcső fokozatot. Egy évben akár többször is megszerezhetőek a fokozatok, például két Kislépcső, vagy egy Nagylépcső és egy Kislépcső, stb. (Minden egyes Lépcső Kupa megszerzésénél újraindul a lépcsőzetesség, azaz lehet rövidebb túrával kezdeni megint.)

A dolgot nehezíti, hogy a lépcsőben az egymást követő túrákra igaznak kell lennie az alábbi két feltétel EGYIKÉNEK:

1) Az egyik a Dunántúlon van, a másik pedig nem (pl. Vértes - Mátra)
VAGY:
2) Az egyik útvonala "körtúra" jellegű (azaz ugyanott van a rajt és a cél), a másik pedig lineáris (nem ugyanott van a rajt és a cél).

Az öt (vagy tíz) túra között kell lennie legalább egy Dunántúlinak, legalább egy Dunán-inneninek,  legalább egy körtúrának és legalább egy lineárisnak, vagyis minkét típusú "váltásra" szükség van a lépcsőben.

(Megjegyzés: a Turista Kékszalag Maxi, mely keresztezi a Dunát, "joker", azaz tetszés szerint tekinthető Dunántúlinak vagy Dunán-inneninek a Kupában.)

Egy lehetséges Kislépcső például:

január 9. Téli Körös 10 (Dunán-innen, kör)
január 16. Bartina 15 (Dunántúl, kör)
január 30. Téli Mátra M, 25,4 km (Dunán-innen, kör)
február 6. Börzsöny éjszakai 47 km (szintén Dunán-innen, viszont lineáris)
február 27. Mátra-lefagysz 58 km (Dunán-innen, kör)

Jó lépcsőzést!

(Megjegyzés: felmerült az a kérdés is, hogy mi van akkor, ha valaki egy nap, megszakítással teljesít több túrát, azaz egy lineáris túra közben egy körtúra rajtjába vetődik, és közben teljesíti azt is. Ez esetben a sorrendiséget a célbaérés ideje határozza meg, és így a lineáris túrának hosszabbnak kell lennie a körtúránál. Persze ez elég speciális eset, de gondoltam kitérek erre is.

A mozgalomban a hivatalos teljesítménytúrák és terepfutó rendezvények számolhatóak el. Külföldi túra is elszámolható, és valós földrajzi fekvésétől függetlenül Dunán-innen / Dunántúl szempontból "jokernek" számít, viszont egymást közvetlenül nem követheti két külföldi túra, még akkor sem, ha az útvonalvezetés jellegében váltás van.)

Mohácsi Rita a Turistajelzés Bingó első nyertese!

A Turistajelzés Bingó minden bizonnyal a legösszetettebb, ugyanakkor legjátékosabb túramozgalmak egyike. A játék 2015 második félévében került először megrendezésre. Hat játékos összesen hét szelvényt adott le, melyek közül hat volt érvényes. Azt gondoltam, hogy az aránylag kevés szelvény között nem lesz átfedés a mezők között, és így a Bingó izgalma nem is fog igazán érvényesülni, azonban nem így lett, két átfedéspár három szelvényt is érintett. Végül szoros küzdelemben, a megszerezhető 42 pontból 36,5 ponttal Mohácsi Rita lett a Turistajelzés Bingó első nyertese.

A többi játékosnak, Herperger Anitának, Kovács Andinak, Óvári Lászlónak, Szemán Zoltánnak és Tóth Csabának is gratulálok, mindannyiuknak jár egy-egy kitűző és oklevél.

Jó játékot kívánok mindenkinek a következő játékhoz 2016 első félévében!

Kapcsolódó bejegyzések:
Kilométer Piramis, avagy új év, új dimenziók!
Lépcső Kupa

CsPI 2016 meghívó

Január 13-án szerdán ismét CsPI, azaz Csoportos Privát Iszinik!

(De hát most volt pár hete, december közepén CsPI! - fogalmazódhat meg az olvasóban. Na igen, valóban, és emlékezetes CsPI volt felemelő élményekkel és nagyszerű túratársakkal, de az még 2015-ben volt, másrészt nem volt hó. Így aztán Jeremcsuk Isti cimborámmal úgy döntöttünk, hogy jövő szerdán újra tartunk egy CsPI-t, immár várhatóan téliesebb körülmények között, szóval reméljük hogy megmarad addig a hótakaró a hegyekben. Neki ez lenne az első havas százasa, nekem pedig a K-100 útvonalának 24. végigjárása, egyben edzés az idei nagy túracélokra.)

Szóval január 13-án, reggel 7 óra után pár perccel mi ketten biztosan elindulunk Szárligetről a kék jelzésen, akinek van kedve, és kipróbálná milyen egy havas százas ellátás nélkül, együtt haladva, várjuk szeretettel!

2016. január 5., kedd

Kilométer Piramis, avagy új év, új dimenziók!

Piramisjáték, ami mögött nincs haszonszerzési szándék és Mozambikban bejegyzett kamucég? Piramisjáték, ahol egy fillért sem kell befizetned, nem kell felkutatnod és vásárlásról győzködnöd a régen látott óvodai csoporttársaidat, és neked sem kell hegyimoszatkivonatból készített kozmetikai csomagot, NASA-fejlesztésű szuperszonikus robot-okosporszívót, 500 darabos napszemüveglencse-készletet vagy multifunkciós vibrációs trénert venned, csillió kiegészítővel? Piramisjáték, ahol csak kilométereket kell gyűjtened neked és csapatodnak, klánodnak, "családodnak"? IGEN! Végre a Föld nevű bolygóra és Magyarországra is megérkezett a méltán híres, és a Tejútrendszeren kívül is igen népszerű játék, a Kilométer Piramis! A játékrendszer megalkotója és jogtulajdonosa, Dr. III. Peppa Xenu Buendía a Kilométer Piramis Kárpát-medencei népszerűsítésével és vezetésével Csetneki Sándort bízta meg, aki örömmel vállalta el a megtisztelő feladatot.

A szabály egyszerű. Menj el minél több és/vagy minél hosszabb teljesítménytúrára, és biztasd erre a piramisban magad alá fogadott "gyermekeidet", valamint azok "gyermekeit", azaz "unokáidat" is!

Minden, sikeresen teljesített teljesítménytúrán megtett kilométered egy pontot ér. Ezen kívül megkapod a "gyermekeid" pontjainak harmadát, valamint az "unokáid" pontjainak ötödét.

Szabályok:

- A játékhoz 2016 folyamán bármikor lehet csatlakozni.
- Csak olyan szülőhöz lehet csatlakozni, aki már benne van a piramisban.
- A szülő-gyermek kapcsolat létrejöttéhez mindkét fél beleegyezése szükséges.
- A szülő-gyermek kapcsolat létrejöttéhez szükséges legalább egy olyan 2016-os túra, amit a szülő és a gyermek is sikeresen teljesített.
- Az adott túra különböző résztávjairól is szó lehet, tehát egy Kinizsi 40 teljesítő és egy Kinizsi Százas teljesítő között érvényes a Piramishoz szükséges kapcsolat.
- Egy személy csak egy helyen lehet benne a piramisban, vagyis mindenkinek csak egy szülője lehet (kivéve a piramis csúcsán lévőket, akiknek nincs szülőjük, erről kicsivel lejjebb).
- A 2016-os Kilométer Piramis játék lezárultával, annak kiértékelése során a kapcsolatok alapjául szolgáló túrákat kérésre igazolni szükséges az oklevél, díjazás fotójával.
- A nem teljesült ill. nem igazolt kapcsolatokért nem jár pont a szülőnek.

- Ha valaki kilép a Piramisból, gyermekeit a szülője örökli.
- Ha a Piramis csúcsán lévő szülő lép ki a Piramisból, gyermekei a piramis csúcsára kerülnek.
- Ha valaki visszatér a Piramisba, új belépőként tér vissza, nem nyeri vissza korábbi pozícióját.
- A szülő-gyermek kapcsolat esetleges törléséhez elég az egyik fél döntése is, erről a másik fél is értesítést kap.

Gyermekek száma:

- Alapesetben legfeljebb három gyermeked lehet a piramisban.
- Ha legalább 7 túrát teljesítettél 2015-ben, akár 10 gyermeked is lehet.
- Ha legalább 15 túrát teljesítettél 2015-ben, bármennyi gyermeked lehet.

Felhívás:

Aki 2015-ben legalább 20 túrát teljesített és január 7 éjfélig jelentkezik, a piramis csúcsára kerül, azaz neki nem lesz "szülője" a piramisban. Jelentkezni a bakancsos.szurikata@gmail.com vagy cssandor@gmail.com címre írt e-maillel lehet.

További szabályok:

- Egy-egy gyermektől legfeljebb annyi pontot kaphatsz, amennyi a saját kilométer-pontjaid száma.
- Ha a 2016-os túráid száma eléri a 7-et, vagy a 15-öt, akkor onnantól kezdve szintén érvényes, hogy feljebb mehet a gyermekeid száma.

A szülő-gyermek kapcsolatok nem kerülnek nyilvános közzétételre, csak a gyermekek és unokák száma.

A Kilométer Piramisban elszámolható minden, a TTT weboldalán szereplő teljesítménytúra és terepfutó rendezvény, külföldi hivatalos túrák és rendezvények, továbbá elfogadható még a VérKör, a Budai Térképkör és a Kör is (ezekből évente legfeljebb 1-1). Egy teljesítménytúrán több résztáv teljesítése is elszámolható, és ezek a  túrák darabszámát is külön-külön növelik.

Matematikai érdekesség:

A legtöbb pontot gyűjtő nem feltétlenül a piramis csúcsán lesz.

Díjazás:

Minden résztvevőnek, kérésre kitűző és oklevél jár, és készül egy dicsőséglista is. A játék győztese ezen kívül tárgynyereményt is kap.

Ha kérdésed van vagy jelentkeznél a piramisba, írj a bakancsos.szurikata@gmail.com vagy a cssandor@gmail.com címre! Jó játékot mindenkinek, és boldog vagyok hogy közvetítetthettem felétek Dr. III. Peppa Xenu Buendía üzenetét! Uff!

(A játék hivatalos kiírása itt található, a facebook csoporthoz pedig ide kattints.)

2016. január 4., hétfő

A szériáimról dióhéjban

Szeretek gyűjtögetni, ezáltal szeretem a szériákat is, elég csak a Kinizsi Százas teljesítési sorozatomra gondolni. Ami pedig konkrétan a mai napot illeti, nem csak a Duolingo szériám 131. napja, hanem a fekvőtámasz-szériám negyedikje is. Január elseje óta ugyanis minden nap nyomok fekvőtámaszt: elsején 22-t, másodikán 25-öt, harmadikán 28-at, ma pedig 29-et nyomtam egy-egy sorozatban. Igyekszem minden nap legalább eggyel megdönteni a korábbi rekordomat, bár lehet, hogy áttérek majd egy valamivel komplexebb módszerre, mondjuk erre ni (gyémánt-normál-széles módszer; egyébként ebből a videóból is tanultam egy új angol szót: exhaustion - kimerültség, elhasználás, kipufogás). És hátha tényleg eljutok a 100-ig, előbb-utóbb, akár már tavaszra.

Kapcsolódó bejegyzés:
A fekvőtámasz könnyűsége és nehézsége