2014. november 27., csütörtök

A Kakukk nem volt mindig Kakukk ám: egykor még Gondűző volt

Rakk Gyula 1991-es fotóján látható a Kinizsi Százas féltávjánál elhelyezkedő, napjainkban Kakukk söröző néven ismert mogyorósbányai intézmény, ami akkoriban még a Gondűző nevet viselte. Megfigyelhető, hogy már akkor is egyedi és jellegzetes falfestményei voltak, és bár az épület szegényesebb állapotban volt, mint manapság, mégis volt benne valami idilli. A falhoz támasztott kemping bicikli és a láncos vaskorlát pedig napirajzra kívánkozó elemek.

Kapcsolódó bejegyzés:
Rakk Gyula túrabeszámolója az 1984-es Kinizsi Százasról

2014. november 24., hétfő

Rakk Gyula túrabeszámolója az 1984-es Kinizsi Százasról

[Sanyi bevezetője]

1984-ben, Orwell regényének évében, amikor én négy éves voltam, és nem hogy azt nem tudtam, hogy kicsoda Kinizsi Pál, de talán még százig sem tudtam elszámolni, Rakk Gyula már teljesítette a Kinizsi Százast. Következzék az ő akkori beszámolója.

[Gyula bevezetője]

(A következő cikk a Vörös Meteor Természetbarát Egyesület [mai nevén: „Meteor” Természetbarátok Turista Egyesülete] 1984. július havi tájékoztatójában jelent meg. Az első KINIZSI 100 teljesítménytúrám élményeit, benyomásait vetettem akkor papírra 16 és fél évesen. Ez volt életem harmadik teljesítménytúrája és első százasa.) Dőlt betűs írásmóddal jeleztem a beszámolót bevezető és lezáró néhány sort, melyet a szerkesztő, Harák Magda írt.

A Kinizsi Természetbarát Egyesület „Encián” Szakosztálya a teljesítménytúrázás népszerűsítése és művelése érdekében 1984. május 19-20-án megszervezte a 24 órás „Non-stop” túrát a Pilis és a Gerecse hegységeken keresztül, 100 km hosszú útvonalon. A kiírás szerint a 100 km-es út nem könnyű esti séta, hanem a felkészültség, erőnlét, gyaloglóképesség kemény próbája. Ezt a rendkívül nehéz, 100 km-es „Non-stop” túrát RAKK GYULA sporttársunk, a Kalandozók csoport fiatal tagja sikerrel teljesítette. Alant közöljük beszámolóját a túráról.

Rakk Gyula: KINIZSI 100

1984. május 19. 7 óra, Csillaghegy. Az itt lakók gyanúsan tekintgetnek a HÉV megálló felé, nagy ott a sürgés-forgás. Mindenkinél hátizsák. Nemsokára elindul a KINIZSI 100-as mezőnye. Már az utolsó előkészületek folynak: bakancs- és hátizsák igazítás stb.

7.30-kor turisták százai vágnak neki a nem könnyű „kirándulásnak”. Az Ürömi úton indulnak felfelé. Valaki az élre tör és futólépésben indul neki a kilométereknek. Itt még mindenki friss. Az emberek egymást előzik. A Róka-hegy alá érve kissé szakadozik a mezőny, de még nagyjából együtt halad. Átkelnek a Róka-hegyen és a Puszta-hegy nyaralói mellett loholnak tovább. Több kilométeren keresztül emelkedőn megy a túra a Nagy-Kevély csúcsa felé. A csúcson pazar panoráma fogadja a turistákat, de ez őket nem érdekli, csak loholnak tovább. Meredek, köves ereszkedőn jutnak le a Kevély-nyeregbe, ahonnan már szép szálerdőben vesztik tovább a szintet. A kis-kevélyi kőbánya után a Csobánka feletti lapos háton folytatják útjukat. A csobánkai műutat keresztezve nemsokára ismét erdőbe ér a túra, a KÉK jelzésről a ZÖLD-re váltanak át. Erős kanyarral kerülik meg a Hosszú-hegy egyik csúcsát. Nemsokára feltűnik egy hátizsák a fára akasztva, megérkeztek az 1. számú ellenőrző ponthoz (15 km, Hosszú-hegy).

Itt az ember legfeljebb bakancsot igazít, majd rója tovább az erdőt. Már kezdődnek az első vízhólyagok. Előbukkan a Pilis-tető: oda kell felmenni! Innen nagyon erős kapaszkodó kezdődik, amely kb. 2 km-ig tart. Ez a rész nagyon fárasztó! Felfrissülést csak egy citrom nyújthat most. A Nap forrón tűz, legalább 25 fok van! Óriási erőfeszítések árán az ember felér a hegyorra, ahol azt hiszi, hogy a tetőn van. De nem! A csúcs még magasan van! Tehát folytatódik a kapaszkodó. Fullasztó! Utolsó erőbedobás és… az ember fent is van (vagy holtfáradtan rogyik össze!?). Irány a Pilis-nyereg! Innen a Pilis oldalába kanyarodik az út, ahol „ki lehet pihenni” az előbbi válogatott kínzásokat. Itt már csoportok verbuválódtak össze. Nemsokára (kb. 1 óra múlva) elérkeznek a pilis-nyergi elágazáshoz, ahol üdítőitalok vásárolhatók. Itt mindenki bedob egy-egy Márkát vagy sárgabaracklevet, s folytatják útjukat le, a Pilis-nyeregbe. Itt van a bélyegzés (25 km).

Itt megállnak enni. Rövid pihenő után folytatják túrájukat. A Fekete-hegy után az út erősen ereszkedik le a Kétágú-hegyről, majd mezőkön keresztül jutnak le Kesztölcre. Az ember torka teljesen kiszáradt. Jól esik hát a friss, hideg víz! Innen rövidesen kerítés mellé fordul a túra. A Nap változatlanul tűz. Hőség! Rekkenő hőség van! Szerencsére nemsokára erdőbe ér az „áldozat”. Végre elérik Dorogot. A presszóban jól esik egy üdítő vagy egy fagylalt. Keresztülmennek Dorogon. Már erősödik az izomláz. Innen erős kapaszkodó kezdődik a Gete-hegyre. Gyönyörű kilátás! Még hátravan a Nagy-Gete megmászása. Hatalmas erőfeszítés árán az ember felér a Nagy-Getére (42 km). Jól esik megpihenni az árnyas fák alatt. Soknak tűnik a még hátralévő 60 km. Itt már tervezget az ember. Jó lenne még világosban felérni a Bánya-hegyre! Az még 30 km!

Egymást biztatva nekiindulnak a még hátralévő távnak. Nagyon fárasztó a meredek hegyoldalon ereszkedő út. Kikészíti az embert. A túra a csillék alatt ereszkedik le egy völgybe, majd a túloldalon ismét felfelé kell kaptatni, eléggé meredek ösvényen. A Nap változatlanul tűz! Többnyire jelzés nélkül, egymást követve érnek le a Tokodi csárdához. Innen már semmi kedve az embernek továbbmenni. Hőség van, ráadásul emelkedő következik. Noszogatással mégiscsak elindulnak. Fent elérik az erdőt. Innen kb. negyed órai gyaloglás után érnek Mogyorósbányára (50 km). Az ember, miután teleitta magát vízzel és jóllakott, fáradtan terül el a kocsma előtt. Most veszi csak észre a vérhólyagokat. Káromkodik, lehordja az Eget. Elátkozza a KINIZSI 100-at. Beletörődik sorsába. Hirtelen azonban felcsillan benne a becsület szikrája: mégiscsak folytatja az utat!

Az ég beborult, esőre áll az idő. Ennek ellenére az ember mégiscsak elindul. Nagyon nehéz már a menés! Már csak Szárligetre gondol a turista: „De szeretnék már ott lenni!” – mondja el újra, meg újra. Nemsokára Péliföldszentkereszt házai tűnnek fel. Már kezd alkonyodni. Messze van még Pusztamarót! A műúton, majd a mezőn folytatja útját a turista. Ezután erdőbe ér, melyen átvágva rövidesen leér a Bika-völgybe. Innen felfelé kaptató következik. A Nap kisütött, de már hanyatlik lefelé az ég peremén. Egyhangú erdei gyaloglás után mégiscsak elérkeznek Pusztamarótra (62 km). Itt nem ajánlatos leülni, mert nehéz felállni! Az ember itt kezdi a lábát nem érezni. Még 40 km!

A turista majdnem összeesik, de mégiscsak elindul a Bánya-hegy felé. A Nap elé ismét felhők gyülekeznek, vihar van készülőben. Egy kis mászás következik: a Kis-Gerecsét kell megmászni. Néhány szuszogás és az ember már fent is van (vagy kileheli a lelkét)! Nemsokára elhaladnak a Gerecse üdülő mellett. Rohamosan sötétedik, este 7 óra elmúlt. A Gerecse oldalában nagyjából szintben halad az út. Hirtelen égdörgés hallatszik és óriási villámok csapkodnak. Kitörni készül a vihar! Az ember akaratlanul is megijed, futásara veszi a dolgot (ha még egyáltalán van ereje futni), hogy mielőbb felérjen a Bánya-hegyre (70 km). Szerencséje van annak, aki még a vihar kitörése előtt felér. Beesik a sátorba. A vihar kitört és teljes erejével tombol! Teljesen kimerült a turista, jól esik a tűzforró tea! Egyszer csak nagy világosság, rögtön utána nagy sötétség. Kiment a villany és a teamelegítő. Eközben a vihar változatlanul tombol. Kint már félelmetesen sötét van! Zseblámpák kerülnek elő. Erről a biztonságos helyről az ember nemigen akar továbbmenni. A vihar csak nem csendesedik. A turista nem tudja, mit csináljon: elinduljon, ne induljon. Amíg vívódik magában, csendesedik a vihar.

Az eső mintha felfrissítette volna a kis csoportokat. A kis közösségek nekiindulnak az éjszakai vándorlásnak. A levegő erősen lehűlt. Az ég kiderült és a csillagok is teljes pompájukban ragyognak. „Messze van még Koldusszállás!” – mondja magában az ember, s közben szüntelenül beszél: sosem érünk Szárligetre! Már magánkívül van a turista: szomjas, éhes, fáradt. Mindenkibe beleköt. Végre elérik a Fekete-kő alját, majd keresztezik a vértestolnai műutat. A Pes-kő oldalában haladnak tovább. „Hol van már Koldusszállás?” – mondogatja az ember. Egyre jobban kezdi feladni a reményt és végképp elkeseredik. Ennek ellenére, mikor feltűnik a vadászház, fellélegzik. A bélyegzőhely kb. 200 méterrel lejjebb van (80 km, Koldusszállás).

Még 20 km! Ismét nekiindulnak a sűrű-sötét erdőnek. A zseblámpában elemet kell cserélni. Az áldozat most már csak beletörődötten lépked. Már-már felcsillan benne a teljesítés reménye. Ilyenkor már nem bír a vérével, mindenkibe beleköt, aki azt mondja, hogy messze van még a Somlyóvár. Még csak Tornyópuszta környékén jár. Csak nincs sehol a Somlyóvár! A turistát nem érdekli mások véleménye, csak hajtja a magáét: hol a Somlyóvár? Teljes az elkeseredés. Szinte már nem hall, nem lát semmit. Valóságos csodának érzi, mikor felér a Somlyóvári kulcsosházhoz (90 km, Somlyóvár).

Még egy 10-es van előtte. Semmi kedve elindulni, de mégiscsak nekilódul a hátralévő 10 km-nek. Innen kezdve folyton átkozza a KINIZSI 100-at. A sűrű erdőben minden lépés egy órának tűnik. Állandóan azt hajtogatja: „Feladom! Feladom!”. Csak nem akar Szárligetre érni az ember. A Kisegyháza vadászháznál teljesen elveszti önuralmát. Nem hall és nem lát semmit. Összefolyik minden a szemében: az út menti fák, az ég és a békáktól hangos tó. Rövidesen kiérnek a nagyegyházi országútra. Itt megáll az ember és azt mondja: „Én nem megyek tovább!”, de noszogatással mégiscsak nekiindul a hátralévő 2 km-nek. A Halyagoson át mindenhol Szárligetet látja az ember, de csak nem akar odaérni! Majdnem összeesik, mikor hirtelen végeszakad az erdőnek és előbukkan a vasútállomás. A turista hálát ad Istennek, aki idáig segítette! Beesik a borozóba (100 km, Szárliget), ahol megeszi a virslit, majd átveszi az oklevelet és a jelvényt.

Ezután átvánszorog a vasútállomásra és a legközelebbi vonattal hazarobog. Még sötét van, de már világosodik. A Kelenföldi pályaudvaron néhány ember alig húzza a lábát. Nem sánták, hiszen hátizsák van rajtuk. Mindenki gyanúsan tekintget feléjük. Itt már a turista nem átkozza a KINIZSI 100-at. Inkább ellenkezőleg… (Rakk Gyula, a Kalandozók csoport tagja)

Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez, ami messze meghaladja a szokásos gyalogos-turista rekordokat is!
Szerencsére Rakk Gyula sporttársunk a természetjárás más területén is jól szerepel: ő a Gerecse Országos Tavaszi Túravezető Tájékozódási Versenyen a Senior Férfi kategória I. helyét megszerző Kalandozók 4 tagú csapatának is tagja volt. (Harák Magda)

Kapcsolódó bejegyzés:
Interjú Rakk Gyula túravezetővel és térképésszel, sokszoros Kinizsi Százas teljesítővel
Interjú Kovalik Andrással, a Kinizsi Százas egyik atyjával

2014. november 23., vasárnap

2014-es Iszinik 100: életem első 20 órán belüli százas túrája

Már 2007 óta ott vagyok minden Kinizsi Százason, 2011/2012-től pedig elkezdtem sűrűbben járni más teljesítménytúrákra is, de az idei Iszinik 100 volt az első százas túra, amit 20 órán belül (19 óra 39 perc alatt) teljesítettem.

Eddig a túrákon a "lassan járj, tovább érsz" mottó jellemezte a tempómat és a filozófiámat, általában nem siettem különösebben (persze arra azért figyeltem, hogy legyen időtartalékom, és amennyire tudok, haladjak), és eléggé kihasználtam a szintidőt. 1-2 óránál többel ritkán voltam a hivatalos időkereten belül. Azonban a 2014-es Iszinik 100-on szakítottam ezzel a szintidő kihasználós tradícióval: a 25 órás hivatalos keretnél 5 óra 21 perccel kevesebb is elég volt a táv teljesítéséhez.

Bár vártam az idei (számomra harmadik, a hivatalosak közül) "fordított Kinizsi Százast", különösebb terveim nem voltak, inkább a túra közben lettek olyan céljaim, hogy lehetőleg 9 órán belül féltávhoz, Mogyorósbányára érjek (ahogy a múltkori privát Iszi 50-en Áronnal), és közben elgondolkodtam a 20 órán belüli teljesítés lehetőségén is. Aztán annyira beleéltem magam, hogy a 20 órára már szinte úgy tekintettem, mintha az lenne a szintidő, és mindenképp azon belül akartam a békásmegyeri célba érni. Ha nem sikerült volna tartani, a kitűző és oklevél ellenére nem éreztem volna teljesnek a sikert. Ami a "haladási technikát" illeti, kocogni szinte egyáltalán nem kocogtam bele (egy-két lejtőt megfutottam, de szerintem 5-10 percnél nem futottam többet a túra során), inkább csak gyorsan gyalogoltam, és keveset álltam meg.

Ha mégis meg kellene mondani, honnan jött az agyamba ez a "sebesség láz" (ami persze túlzó kifejezés, hiszen kb. 5 km/órás átlagsebességet jelent), Sistergőt említeném, aki egy topik hozzászólásában kiemelte, hogy a sebesség igenis lényeges: "Az idő elleni küzdelemben új dolgokat kell/lehet megtanulni. Más hozzáállás, más szempontok, más stílus". Ami szintén ráébresztett az idő, sebesség fontosságára, az - hangozzék bármennyire furcsán vagy tűnjék bármennyire távoli párhuzamnak - a Rubik-kocka. Az egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire fontos a sebesség. Mert egy dolog az, hogy valaki ki tudja rakni a kockát, de nagyon nem mindegy, hogy 10 perc vagy 10 másodperc alatt. Az egyik szinte ügyetlenkedésnek tűnik, míg a másik virtuóz és látványos. És nagyon sok gyakorlás, energiabefektetés, speciális tudás (túra esetén: önismeret, tapasztalat) kell a sikerhez. A példa persze túlzó, és egy lassú, küzdelmes teljesítés is komoly eredmény, de valahogy így voltam most a minél gyorsabb Iszinik 100 teljesítés gondolatával.

Itt jegyzem meg, hogy sokat segített a gyors tempó tartásában, hogy találkoztam Unicummal, akivel a Getéig előzgettük egymást, majd onnan szinte végig együtt haladtunk. Jókat beszélgettünk, így szereztem egy új cimborát is. Nélküle nem biztos, hogy sikerült volna a 20 órás időterv tartása. Túratársunk volt még jó darabon egy pécsi mozdonyvezető és egy barátja is.

Mielőtt magáról a túráról írnék röviden, íme hogy hol mikor jártam (az ellenőrzőlapomra és a telefonomba jegyzeteltem túra közben az időket):

Rajt: 7:30 (vagy utána pár perccel, ezt sajnos pont nem jegyeztem fel, de 7:30-nak vettem); Somlyóvár 9:20; Vértestolnai műút 11:37; Bányahegy 12:34; Bajóti műút 14:30; Mogyorósbánya 15:48 (azaz 8 óra 18 perc alatt!); Nagy-Gete 18:06; Dorog 19:05; Kesztölc 20:19; Szántói-nyereg 11:25; Kevély-nyereg 1:30; Békásmegyer 3:09.

És akkor következzen a túra néhány momentuma, röviden:

A rajtban összefutottam jó néhány ismerőssel, aztán persze a túra közben is. Például Öregnándival, Vinattival, Popeye-jel (vele, és még többekkel szóba került az Ixi Kupa). A rajtban elég nagy tömeg volt egyébként, látszik, hogy évről évre népszerűbb az Iszinik 100.

Somlyóváron Matuska Tamás és Gesztenye kutya fogadott, és Tamás megkínált egy korty házi szilvapálinkával is. A gyors tempómnak köszönhetően a legtöbb ponton csodálkoztak, hogy mit keresek ott, pontosabban azon, hogy már olyan hamar ott vagyok.

Tornyópusztán Asciimóval, a főrendezővel találkoztam, kedélyesen szóvá tette, hogy nem a sárga Iszinik 100 sapkámban vagyok (de mondtam neki, hogy így legalább nem néztek rendezőnek a rajtban).

Hotdogmennél, a Bajóti műútnál immár hagyományosan ettem egy amerikai hotdogot, amely ezúttal is az ellátás része volt, mint tavalyi Isziniken vagy az idei Iszkirin. Mivel főleg édességeket vittem magammal a túrára, különösen jólesett (egy kicsit kellett ugyan sorban állni, de pihenésként tekintettem arra az evéssel együtt kb. negyed órára).

Mogyorósbányán, a Kakukkban ott találtam még Sára Petiéket, ezen ők is meglepődtek meg én is ("Te szintidő kihasználósan szoktál menni, nem?" - kérdezték). Ittam egy teát és megettem a zsíros kenyeret, és kb. 10 perccel az érkezésem után már indultam is tovább.

A fejlámpámat 16:41-kor, tokodi pincék után, a műútról a Hegyeskőre vezető ösvényre letérve vettem elő, vagyis a táv több mint felét világosban tettem meg.

A Getén jó volt találkozni Reckebbel és Oczallal, majd pedig Unicummal folytattuk az utat. A Gete megmászása egyékbént elég küzdelmes volt, lelassított és sok erőt kivett, de inkább csak holtpont volt, a lejtőn meg a Kesztölcig tartó síkmeneten visszatért a dinamizmusom. Aztán Kesztölc után újra meg kellett küzdeni az emelkedőkkel.

Sistergő pontján főleg mandarint ettem meg néhány sütit, és beszéltünk pár szót a CsPI-ről, de 5-10 perc után onnan is továbbindultunk, mert fázni kezdtünk (az éjszaka hűvösségétől - amit csak akkor volt dideregtető, ha megálltunk - eltekintve egyébként elég kellemes kirándulóidő volt). Az utolsó kilométerek nehezen fogytak, de közeledett a cél, és egyre inkább úgy tűnt, hogy sikerül tartani a 20 órát.

A célhoz, az iskolához érve egy kicsit keresgéltem a bejáratot, mert nem a főbejáratnál kellett bemenni (erről egy pillanatra bevillant a Prágai Százas is), de aztán megtaláltuk a célt.

Összegezve, ismét egy különös és emlékezetes túra volt, személyes rekorddal.

2014. november 14., péntek

Miben hasonlít a Kinizsi Százas és a Rubik-kocka?

- Hogy magyar.
- Hogy egyszerűnek tűnik, de azért nem teljesen az.
- Hogy az utolsó lépések a legnehezebbek (legfájdalmasabbak / legkomplexebbek).
- Hogy komoly célkitűzés, hogy az ember teljesítse / kirakja, és nem is mindenkinek adatik meg ez a sikerélmény.
- Hogy sokan őrültségnek, vagy szinte lehetetlennek tartják.
- Hogy a Kinizsi Százas jelvényen is azok a színek vannak, mint a Rubik-kockán (vagyis nagyjából, mert azért nem teljesen, de kivétel erősíti a szabályt).
- Hogy a Kinizsi Százas ellenőrzőlapján 9 számozott mező van, és a Rubik-kockán is 9 elem van egy oldalon.

További érdekességek:

A Rubik-kocka variációs lehetőségeinek száma 43 252 003 274 489 856 000 (azaz negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer), vagyis a Kinizsi Százas 100 
kilométeres távjának minden egyes milliméterére (!) több mint 432 milliárd 520 millió variáció jutna.

Ehhez képest megnyugtató, hogy legfeljebb 20 lépésből mindig kirakható a kocka. Viszont húsz lépés csak a mesebeli hétmérföldes csizmában lenne elég a Kinizsi Százas teljesítéséhez.

Kapcsolódó bejegyzések:
Ma van a Rubik-napom-pom-pom
A Kinizsi Százas és az aranymetszés

Ma naon cuki voltam! (avagy a jutifali)

Ma naon-naon cuki voltam, de el is mondom rögtön hogy hogy volt. Szóval ülök a vonaton, és rakosgatom nagyban kifele a Rubik-kockát. És mindig, amikor sikerült, megettem egy fél almás-pudingos táskát. Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mintha mindig jutalomfalatokat adnék magamnak, és hogy milyen csúcscuki vagyok. Hát nem?

Na de elég a cukiskodásból, mindjárt megyek gyúrni. És azt még nem is meséltem, hogy már úgy húzódzkodok, hogy egy nehéz hátizsákot veszek közben a hátamra. És már ötvenet tudok fekvőtámasztizni.

Kapcsolódó bejegyzések:
Ma van a Rubik-napom-pom-pom!
A testmozgás izgalmai

50 fekvőtámasz!

Sikerült egy sorozatban 50 fekvőtámaszt nyomnom (ebből 40 ment "dinamikusan", gyorsan, további 10 pedig már küzdelmesebben, lassabban). A nagy álmom a 100 fekvőtámasz egyébként, remélem a következő hónapokban sikerül eljutnom addig - mert ugye az 50 fekvőtámasz a 100-hoz képest olyan, mint a Gerecse 50 a Kinizsi Százashoz képest.

Kapcsolódó bejegyzések:
A fekvőtámasz könnyűsége és nehézsége
Nem röhög: gyúrni fogok

2014. november 13., csütörtök

300 helyett 200, 200 helyett 100, 100 helyett 50, de nagyon jó volt így is

Először olyan őrült tervem volt, hogy megpróbálok 300 kilométert gyalogolni ezekben a napokban, aztán úgy döntöttem, elég lesz 200 kilométer, majd azt is 100-ra redukáltam. Végül pedig szűk ötven lett a százból, egészen pontosan egy Iszi 50, Szárligettől Mogyorósbányáig. Igaz, így nem lett újabb "strigulám", de sebaj, két héten belül itt a hivatalos Iszinik 100, és lesz még CsPI is idén.

Viszont azt a nem egészen 50 kilométert elég gyorsan, pár perccel 9 órán belül, 5,5 km/órás átlagsebességgel tettük meg Áronnal (úgy volt, hogy többen is leszünk erre a privát túrára, de végül ketten indultunk útnak). Úgy látszik, fejlődtem, gyorsultam azért az elmúlt hónapokban, mert már könnyen tartottam Áron tempóját (talán ez volt életem leggyorsabban megtett 50-es túrája).

Reggel 6 óra 10 perckor indultunk Szárligetről, így az első pár kilométeren még kellett a fejlámpa. A tanya után, a mezőnél hozzánk szegődött két kutya, az egyik elég barátságos volt, a másik viszont agresszív-ugatós, de vele sem volt komolyabb gond (eddig még sosem találkoztam kutyákkal azon a szakaszon, sőt, a K100 teljes útvonalán sem, Áron szerint most a ködben jobban terjedő hang miatt figyelhettek fel ránk; a barátságosabb két-három kilométeren át követett is minket).

Ritkán álltunk meg, és elég jó tempót mentünk, fel is jegyeztem a telefonomba, hogy hova mikor értünk: 8:10 kulcsosház, 8:40 Tornyópuszta, 9:33 Koldusszállás, 10:30 vértestolnai műút, 11:30 Bányahegy, 12:17 egyházi üdülő, 12:44 Pusztamarót, 13:33 Bika-völgy, 14:15 Péliföldszentkereszt, 15:08 Mogyorósbánya, Kakukk.

És hogy miért nem folytattuk az utat, ha addig jó tempóban és különösebb gond nélkül haladtunk? Egyrészt csábító volt, hogy fél óra múlva indul egy busz, másrészt Áron is fáradt volt, én pedig a bal térdem külső oldalában éreztem valamit (nem volt erős fájdalom, meg épp Mogyorósbányán már múlóban is volt, de azért zavart). Szóval ha komoly tétje lett volna a dolognak, tovább megyünk, így viszont úgy voltunk vele, hogy jó ez így is, jól éreztük magunkat, kirándultunk, és így legalább még aznap, normális időben hazaérünk. Jókat beszélgettünk, Mogyorósbánya után pedig még a hazaút közben Táton és Almásfüzitőn is beugrottunk egy-egy kocsmába, és prezentáltam Áronnak a Rubik-kocka kirakását is.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kiadós séta a Kinizsi Százas egy szakaszán
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal

2014. november 11., kedd

200 kilométer gyaloglás helyett: egy kis longboardozás és 100 kilométer séta

Először úgy volt, hogy ma reggel egy Kinizsi Duplára indulok (Triplát is terveztem korábban, de beláttam, hogy azt okosabb tavaszra halasztanom, amikor kedvezőbb az idő, hosszabbak a nappalok és én is még jobb formában leszek), de reggel valahogy nem éreztem elég elszántságot és motivációt arra, hogy 200 kilométert gyalogoljak (és kevés esélyt láttam arra, hogy 48 órán belül sikerülhet, márpedig az volt a célkitűzés). Így úgy döntöttem, hogy ma inkább longboardozok, holnap pedig lesétálom az Iszinik 100-at privát túra keretében, a túratársaim úgyis arra a szakaszra (a Dupla második száz kilométerére) terveztek csatlakozni. Így legalább nem fogok tőlük annyira lemaradozni, mintha addigra már gyalogoltam volna 100 kilométert. És azért még idén lehet hogy lesz egy Kinizsi Duplám: ha elég elszántak leszünk, Balikó Sanyival a két hét múlva esedékes hivatalos Iszinik 100 után visszafelé is megtesszük a távot.

Szóval ma longboardozni voltam, most próbáltam ki először az új sporteszközömet a szabadban. Úgy gondoltam, hogy az első lépéseket, gurulásokat nem a városban teszem meg, mert frusztrált volna a járókelők nevetése, no meg nem akartam belekerülni egy Fail Army videóba. Ezért egy közeli erdészeti műútra mentem. Fellépcsőztem a Turulhoz (ez egész jó bemelegítés volt), majd a piros sávon gyalogoltam kb. egy kilométert az aszfaltútig. Ott pont volt egy enyhén lejtős szakasz, így a lejtőn legurulást valamint a lábbal hajtást is tudtam gyakorolni. Körülbelül két órát töltöttem ott, és egészen belejöttem, bár a lejtőn nem mertem nagyon felgyorsulni, ha már veszélyesnek (a futótempómhoz közelítőnek) ítéltem a sebességet, inkább leugrottam a deszkáról. Bár az erdészeti út azon a szakaszon aránylag sima volt, azért így is elmaradt a városi járdák, utak simaságától, így rájöttem, hogy a jövőben mégis inkább a házak között fogok tovább gyakorolni.

Érdekes dolog ez egyébként, amikor az ember egy ennyire új mozgásformával ismerkedik, és lassan kezd belejönni, ráérezni. Amikor az elhatározás valósággá válik. De ezeket az érzéseket, tapasztalatokat majd részletesebben is kifejtem.

Holnap pedig akkor Iszinik (ami bár egyfelől "Csoportos Privát Iszinik" lesz, de mégsem a klasszikus CsPI, hiszen az decemberben lesz majd), Áronnal és Zolival.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
Ma van a Rubik-napom-pom-pom!
A longboard mint befektetés
Erdei szörfölős álmok
Elhatároztam: longboardozni fogok

Aki először teljesítette egyben a Budai Térképkört: Kecskés Márton

Kecskés Márton az első, aki egyben teljesítette a Budai Térképkör 82 km-es távját, 19 óra 6 perc alatt (az első teljesítő, Lestat két részletben tette meg távot, a "nulladik teljesítők", Rakk Gyula és én pedig három részletben, a rendezői bejárás alkalmával). Gratulálok!

Kapcsolódó bejegyzés:
Budai Térképkör

2014. november 10., hétfő

Megvan a 2015-ös Iszkiri 100 dátuma: március 21-22.

2015-ben is megrendezésre kerül majd a saját gyermekemnek érzett teljesítménytúra, az Iszkiri 100 és résztávjai, melyet ezúttal is a TTT segítségével rendezünk meg. Szeretettel várunk jövőre is mindenkit a március végi túrán, egészen pontosan március 21-én, Szárligeten.

Hamarosan az Iszkiri weboldalát is frissítem.

Kapcsolódó bejegyzések:

2014. november 9., vasárnap

Erdei szörfölős álmok

Holnap kimerészkedem az erdőbe a longboardommal. A Turul mögötti erdészeti aszfaltúton fogok gurulgatni (ahol a piros sáv és piros kereszt jelzés elágazik), mert ott lényegében nincs forgalom, és emlékeim szerint aránylag sima az aszfalt (bár eddig nem néztem ilyen szemmel). Meg szép környék.

Kíváncsi vagyok milyen lesz. Végül is, ha a Rubik-kockát megtanultam kirakni, meg tudok gyalogolni 200 kilométert, akkor ez sem lehet lehetetlen (sőt, a kettes számjegy hullámos talpát is simán papírra vetem).

Úgy képzelem, hogy ez maga a szabadság. Siklani éppen csak a talaj felett, mint egy varázsszőnyegen. Megtalálni az egyensúlyt. Haladni előre. Miképp általában az életben is fontos dolgok ez utóbbiak, úgy a longboardozást is ezek tehetik nagyszerű élménnyé.

Úgy tervezem, hogy majd a Vértesbe, a kamaszkoromban "mindszentpusztai műútként" emlegetett erdészeti útra is megyek, ahhoz sok régi emlék fűz, kocogtam is arra úgy 15 évvel ezelőtt, még az érettségim környékén. Egyszerre suhanok majd a térben és az emlékekben. És majd a baji szőlők és Baj közötti, a mezőt átszelő útra is megyek, a Kinizsi Százas útvonalán.

Piros 85

A tavalyi első Piros 85 teljesítésem után idén újra voltam a piros sáv jelzésen Csillaghegytől Dobogókőn keresztül Budaörsig kanyargó túrán. Ráadásul idén is seprőként segíthettem a rendezvényt (Áron és Fekete Zoli társaságában), azzal a különbséggel, hogy most nem pontőrködtünk.

A Piros 85 eddig is a kedvenc túráim közé tartozott, de idén még inkább azzá vált (elég sokat gyalogoltam egyébként a P85 hetén, ugyanis pár nappal korábban volt egy bő 80 km-es privát sétám is a Kinizsi Százas egy szakaszán). Jó hangulatban fogytak a kilométerek Áronnal és Zolival. Úgy alakult, hogy több alkoholt fogyasztottam túra közben, mint eddig bármelyik túrámon (kb. 5 üveg sört, plusz némi házi pálinkát). Ebből persze nem csinálok rendszert, de akkor kifejezetten jól esett, és szerencsére nem hátráltatott a túra teljesítésében. Élveztem az őszi időt, a tarka erdő szépségét, túratársaim társaságát, és hogy a szalagok szedegetésével és az utolsó kilométereken egy megfáradt túrázó kísérésével hasznossá tehettem magam.

Több ismerőssel is találkoztam a túra rajtjában ill. út közben, többek között Kövecs Ferivel (aki kérdezte, hogy tényleg kiégtem-e, de mondtam neki, hogy annyira azért nem, sőt), Sára Petivel, Enikővel, Mancockával, Joeyline-nal, Egonnal, Évával, Kimmel Petivel.

Haladásunkat tehát hosszú megállások (elsősorban kocsmai pihenők - a dömösi kocsmában a zenegépből a Black Sabbath Zeitgeist nótáját kérte Áron) és a pihenők közötti gyors tempójú szakaszok jellemezték, ami edzés jelleget is adott túrának. Zoliék valamivel szintidőn belül, én pedig a kísért túrázó miatt néhány perccel szintidőn túl értem be (de ez egy seprőnek ez esetben elnézhető). Összességében egy nagyon kellemes és kiadós túra volt.

2014. november 7., péntek

A longboard mint befektetés

Nos, megvásároltam a longboardomat. Valamivel több mint hatvanezer forint volt. Első hallásra őrültségnek tűnhet ennyit kiadni egy deszkalapért meg négy apró kerékért, de én befektetésként tekintek a dologra. Rögtön meg is magyarázom.

Szóval ez egy nagyon szép és igényes deszka, nem valami gazdaságos sportszernagyáruházas cucc (persze a sportszernagyáruházas dolgokkal sincs feltétlenül baj, a túracipőm például ilyen). 91 cm-es Earthwing deszka, Paris Truck Co. felfüggesztésekkel és 66 mm-es Bustin kerekekkel. Szóval akár életre szóló dolog, normál gurulgatásokkal nem lehet könnyen elpusztítani (ha pedig valami mégis megsérül, részenként cserélhető). És kinézetre is kellően egyszerű, retro, letisztult.

Ráadásul ez a hatvanezer forint is akciós ár volt, és még ajándékba kaptam hozzá egy speciális longboardos cipőt is, megerősített talppal (Brooklyn Workshop) a Wakeshopban, ami még jutányosabbá teszi az ügyletet (és amúgy sem jött rosszul most egy új csümő).

De hogy hol van ebben a befektetés? Hát például ott, hogy úgy képzelem, hogy majd az erdei gurulások a Vértesben, Gerecsében sok ihletett pillanatot adnak majd, ami segíthet a könyvem írásában is, vagy a blogom még érdekesebbé tételében (vagy egyáltalán, kihoz ebből a depresszívebb időszakból, és még izgalmasabb személyiséggé tesz). Vagyis ha nem is direkt módon, de azért közvetetten ez már win-win dolog.

Meg amúgy is: talán tényleg túlságosan "Kinizsis Sanyi" lettem, nem árt néha új hobbi is az embernek, mint például a Rubik-kocka vagy éppen a longboard. Arról nem is beszélve, hogy már húszas éveimtől ezt a baseball-sapkás vonalat képviselem, meg szeretem a szabadság, lazaság, coolság érzését (ami hol megvan az életemben, hol nincs, de a deszka ezt mindenképp pozitív irányba befolyásolja majd).

Továbbá szerintem jó kiegészítő sportja a teljesítménytúrázásnak és a testépítésnek, street workoutnak is: átmozgatja az egyensúlyozásban fontos szerepet játszó izmokat, és olyan hasizmom, macsó v-izmom lesz, hogy ihaj.

Nem tervezek száguldozni, de tegyük fel, hogy valami mégis balszerencsésen alakul: igazából még ebből is jól jöhetek ki, hiszen egy kényszerpihenő szintén segítene az írásban. Jean-Dominique Bauby például megírta volna a Szkafander és pillangót, ha nincs ágyhoz kötve, és nem mozdulatlan testben, némán, csak a szeme pislogásával "morzézva" diktálja betűről betűre a regényét?

Kapcsolódó bejegyzések:
Erdei szörfölős álmok
Elhatároztam: longboardozni fogok
Dolgok, amikről azt hittem, hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

2014. november 6., csütörtök

Kiadós séta a Kinizsi Százas egy szakaszán

- Közép-Európa vagy egész Európa legnagyobb madárszobra, madárábrázolása - mutattam volt kollégámnak, Balázsnak a Turul-szobrot a vonat ablakából még múlt hét kedden, amikor Tatabányára értünk. - Az ott a szárnya, a hegytetőn, a szikláknál - hívtam fel figyelmét a szárnyak a hegy vonalából éppen csak kiemelkedő sziluettjére. Ő utazott tovább Budapestre, én pedig leszálláshoz készülődtem, táskámban a tőle kölcsönkapott könyvvel, Verne Gyula Sztrogof Mihályával.

Hazamentem, összepakoltam, és útnak indultam a Turulhoz. Kisétáltam a városból, át az autópálya alatt, aztán fel a lépcsősoron, a piros turistajelzésen. A Turult elhagyva már lámpát kellett kapcsolnom, mert besötétedett. A piros sávról a piros kereszt jelzésre tértem, úgy érkeztem a volt kis-réti vadászházhoz, a sárga sáv jelzésre. Ez innen már a Kinizsi Százas útvonala. Elindultam "Iszinik" irányban, Koldusszállás felé.

Előző nap ugyanis egy túratársamtól, Mancockától üzenetet kaptam: szeretné privát bejárni a Kinizsi Százast. Megbeszéltük, hogy az utolsó kilométerekre, a táv végére csatlakozom hozzá. Mégiscsak egy érdekes kalandnak ígérkezett. Mancocka egyébként már többször (talán kétszer vagy háromszor) elindult a hivatalos Kinizsi Százason, és ugyan egyre tovább jutott, eddig még nem járta végig a távot (legutóbb Mogyorósbányáig ért el, úgy emlékszem). De hátha majd most, egy ilyen privát túrán. Az idő is kedvezőbb most neki, mert a hőség az, amit nem bír.

Ő már délelőtt útnak indult Békásmegyerről, én pedig akkor, munka után, késő délután, emerről. Végül a vártnál lassabban haladt, így aztán csak a tokodi pincéknél találkoztunk össze, hajnali egykor. Addig nagyjából 40 kilométert haladtam egyedül (a Kinizsi Százas matematikája szerint bő 50-et kellett volna mennem addig, de én ugye nem Tatáról indultam), és aztán visszaindultunk Tata irányába.

Tanulságosak voltak egyébként az egyedül megtett éjszakai kilométerek is. Úgy gondoltam, hogy ezzel is készülök a közelgő újabb Kinizsi Duplára vagy esetleg Triplára. Már nem félek az erdőben éjjel egyedül, de azért megvan a dolognak a maga hangulata, misztikuma, varázslata. Eszembe jutott Paradou paradicsoma a Mouret abbé vétkéből. Olykor dúdolgattam magamban, meg olyasmikre gondoltam: az erdő megérezné a félelmem. Néztem az órámon a múló időt, és biztattam magam, hogy fogynak a köztünk lévő kilométerek, hiszen én jövök erről, ő jön szembe arról, így sokkal gyorsabban fogy, mintha egy konstans célhoz közelítenénk. Óránként akár 10 kilométerrel is közelebb kerülünk egymáshoz.

Én értem valamivel előbb a tokodi pincékhez, pár perc várakozás után láttam meg Mancocka fejlámpájának fényét. Üdvözöltük egymást, aztán egy kis pihenő után továbbindultunk. Ha haladtunk, aránylag kellemes volt az idő, a megállásoknál azonban hamar fázni kezdtünk.

Péliföldszentkereszten megpróbáltunk bemenni a rendházba vagy a templomba, hogy pihenjünk kicsit, de zárva volt. Pedig "stigmám" is volt, Péliföldszentkereszt előtt ugyanis nem sokkal egy kerítés megsebezte a tenyerem, miközben egy lejtős szakaszon próbáltam megkapaszkodni. Stigma ide vagy oda, még az idősek otthonába sem tudtunk bekéredzkedni, így aztán pihenés helyett inkább folytattuk az utat.

Elég lassan haladtunk, több helyen hosszan megpihentünk. Valahol Pusztamarót környékén kezdhetett világosodni. Itt már rájöttünk, hogy valószínűleg csak késő délutánra érünk majd Tatára (bár Mancocka eleve nem tervezett 24 órás célba érést).

Végül aztán Koldusszállásig jutottunk, délután negyed háromra. Addigra nagyon feltörte Mancocka lábát a bakancs, óriási vízhólyagjai lettek és ki is fakadtak, ezért úgy döntött, eleget tapasztalt a Kinizsi Százasból. Furcsa érzés volt hallani a szavait, egyszerre értettem vele egyet és gondoltam azt, hogy ez így valóban épp elég és tulajdonképpen nem is kudarc (hiszen 83 kilométert gyalogolt, többet, mint addig bármikor), valahol mégis átéreztem a helyzet szomorúságát és azt is, hogy talán örökre lemondott a Kinizsi Százasról, ahogy ott a farönkökön ült és a lábát ragasztgatta.

Mancocka onnan elsétált egy közeli buszmegállóig, én pedig nagyjából egy óra sétával hazamentem, az előző esti útvonalon. Összességében végül én is körülbelül 80 kilométert tettem meg ezen a Tatabánya - Mogyorósbánya oda-vissza sétán.

Kapcsolódó bejegyzések:
Kinizsi Dupla Jeremcsuk Istvánnal
A túrázás olyan, mint az élet

Elhatároztam: longboardozni fogok

Kitaláltam, hogy longboardozni fogok. A longboard olyasmi mint a gördeszka, azaz annak egy típusa, csak a hagyományos deszkáknál hosszabb, stabilabb, és jobban bírja az út egyenetlenségeit. Így alkalmasabb például erdei műutakon való gurulásra. Márpedig hangulatos és csaknem forgalommentes erdei, erdészeti aszfaltutakból van néhány itt a környéken, a Gerecsében és a Vértesben. Remélem komolyabb sérülések nélkül elsajátítom majd az alapokat, aztán kedvemre krúzolok, suhanok majd az árnyas erdőkben. Mégiscsak egy jópofa hobbi, és még az egyensúlyérzékemet is fejleszti, valamint a sebesség és a szabadság eddig nem tapasztalt érzetét nyújtja majd. Ha pedig belejövök, és úgy érzem, már nem röhögnének ki a szitiben, akkor még akár a hétköznapi közlekedésben is hasznát veszem majd.

Kapcsolódó bejegyzések:
Ma van a Rubik-napom-pom-pom!
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

Ma van a Rubik-napom-pom-pom!

Ma van a Rubik-napom! Ezt én találtam ki, és azt a napot jelenti valakinek az életében, amikor először tudja önállóan (jegyzet, leírás, stb.) nélkül kirakni a Rubik-kockát.

(Eddig azért kellett hozzá egy pár soros emlékeztető, ami olyan kódokat tartalmazott, mint például FRU R'FR' F'RU'F', melyek adott jellegzetes mintázatra megmondták, hogy mely oldalakat merre kell forgatni.)

Hamarosan arról is írok, hogy miben hasonlít a Kinizsi Százas és a Rubik-kocka, valamint egy tervezett új extrém hobbimról is mesélek. No meg megírom végre a beszámolómat a Piros 85 seprésről és a múlt heti túráról a Kinizsi Százas egy szakaszán.

Kapcsolódó bejegyzések:
A Rubik-kocka
A progresszió
Elhatároztam: longboardozni fogok
Dolgok, amikről azt hittem hogy sosem fognak sikerülni, aztán mégis sikerültek

2014. november 5., szerda

A teljesítménytúrázás ünnepnapja? Na ne röhögtessél már...

Egy olvasó számára a Kinizsi Százas nem a teljesítménytúrázás ünnepnapja:

"A teljesítménytúrázás ünnepnapja"
Na ne röhögtessél már, jártál te más teljesítménytúrákon is??????????

Igen.

Kapcsolódó bejegyzések:
Mi a Kinizsi Százas?
I love K100

A feminin énem

Először is megnyugtatom/elszomorítom az olvasót, hogy nem "coming out" következik (bár annak kétségtelenül nagyobb hírértéke lenne). Mondjuk az is igaz, hogy nem vagyok homofób, és hobbiszexológusként érdekel a vágyak sokszínűsége, de a libidóm a nőkre irányul.

Ugyanakkor mesélek egy kicsit a feminin énemről, ugyanis még egy ilyen túramacsónak is van nőiesebb éne, bármennyire is szemét hímsoviniszta disznónak tűnök esetleg egy-két bejegyzésem alapján. Például talán túlságosan ragaszkodó és romantikus vagyok, meghittségre, családra, biztonságra vágyom, könnyes lesz a szemem Zweig Ámokjától és a női test sebezhetőségétől, és szeretek például varrni. Ezt egyébként nagymamámtól örökölhettem, aki Barbie-ágyakat készített és Barbie-ruhákat varrt, az estélyi ruháktól a hálóingekig és fehérneműkig, éppen talán csak Barbie-harisnyatartót nem készített. Meg a dédnagymamámtól is örökölhettem, aki pedig népi virágmotívumokkal díszített terítőket varrt, és a pedálos Singer-varrógépét hajtotta kitartóan.

Amúgy egy távoli célom valahol az is, hogy egyszer egy túraruházati márkát alapítsak, mint mondjuk Douglas Tompkins.

Kapcsolódó bejegyzések:
A progresszió
I love K100

A progresszió

Optimista vagyok, így úgy gondolom, hogy az ember minden baj, nehézség, csalódás ellenére alapvetően fejlődik, tanul a dolgokból és jobbá válik. És csaknem a végső leépülésig, az öregedés késői fázisáig egyre okosabb, tapasztaltabb, erősebb, kitartóbb lesz. Vagy akár még sármosabb is.

A saját példámat nézve: még évekig, évtizedekig egyre több Kinizsi Százas teljesítésem lesz, egyre őrültebb távokat győzök majd le, egyre nagyobb súlyokkal nyomok majd fekve, vagy például egyre gyorsabban fogom kirakni a Rubik-kockát. És tán egyre többen olvassák majd a blogom, vagy majd a könyveimet is.

(Persze egy szakítás után például az ember könnyen úgy érezheti, hogy nem volt elég jó, és kétségbe vonhatja a saját fejlődését. Én is azt hittem, hogy megtaláltam azt a nőt, akivel leélhetem az életem, és már nem kell tovább kutatnom, erre hirtelen szinte újra a reménytelenül keresgélő kamaszkoromba jutottam. De ilyenkor arra gondolok, hogy még a legsikeresebb színészeknél is elég gyakori a szakítás, és a legtöbb kapcsolat nem tart tovább néhány évnél. Másrészt talán éppen a hullámvölgyek kellenek a továbbfejlődésemhez, a valódi életem megtalálásához, a további kiteljesedésemhez: ha együtt maradunk, könnyen lehet, hogy nem kezdem el kigyúrni magam és örökre cingár maradtam volna, vagy nem tanulom meg kirakni a Rubik-kockát, vagy nem ismerkedek meg további nőkkel, akiktől szintén tanulhatok, tovább formálódhat a nőképem-ideálom, érzelmi-erotikus kultúrám, stb... vagy nem kezdek el például gördeszkázni.)

2014. november 2., vasárnap

Mégsem égtem ám ki annyira, sőt, igazából nem is!

Szeretném megnyugtatni a kedves olvasót, hogy mégsem égtem ki. Persze azért valamelyest rendet kell raknom magamban, de a kiégéstől még messze vagyok, és még van sok, a Kinizsi Százassal kapcsolatos tervem (és sok egyéb tervem is persze).

Hamarosan mesélek a hétvégi Piros 85 túráról is, ahol az egyik seprő voltam, valamint egy különös sétáról a Kinizsi Százas útvonalának egy szakaszán, amely szintén az elmúlt napokban történt. És egy dilemmámat is megosztom majd a kedves olvasóval.

Kapcsolódó bejegyzés:
Kiégtem, azt hiszem

Az éjszakai erdőjárás első alapszabálya

Ha éjjel egyedül túrázol az erdőben, és egy elhagyatott, romos épületet pillantasz meg a fák között, akkor bármennyire jó ötletnek tűnik, ne menj be. Ha esetleg mégis bemennél, a padlásra akkor se menj fel a nyikorgó lépcsőkön vagy az ócska létrán, és jobb, ha a pincét is elkerülöd, a pincéből nyíló csapóajtón keresztül megközelíthető titkos folyosót pedig pláne!

Ez alapján pár olyan hely a Kinizsi Százas útvonalán, ahová (bármennyire bátor és kíváncsi vagyok) nem merészkednék:
- A romos erdészház Bánya-hegyen
- A pusztamaróti pince a bokrok között
- A volt Kis-réti vadászház pincéje

(kép: Psycho)

Kapcsolódó bejegyzések:
Éjjel egyedül az erdőben
A Gyatlov túra tragédiája