2011. november 29., kedd

A kesztölci köztársaság legendája

A Kinizsi Százashoz ugyan nem kapcsolódik sem konteó sem városi (erdei) legenda - ha a zombikat nem számítjuk -, azonban egy, a túra által érintett község, Kesztölc rendelkezik egy különös históriával, a kesztölci köztársaság legendájával, melyről az Urbanlegends.hu oldalon és az Indexen is olvashatunk.
Barsi Szabó Gergely egy könyvet is írt a témáról.

Kínai multifunkciós gyalogsági ásó

A Kinizsi Százasra ugyan nem feltétlenül szükséges ez az eszköz, de táborozáshoz, vagy egy lakatlan szigeten nagyon hasznos lehet. A WJQ-308 típusú összecsukható katonai ásó ugyanis nem csupán ásásra használható, hanem csákány, lapát, kés, fűrész, balta, konzervnyitó, sörnyitó, olló, mérőeszköz, evező és kalapács is egyben, és még ki tudja mi minden.

Ahogy egy kedves ismerősöm fogalmazott: "Érdemes megnézni ezt a videót a kínaiak új multifunkciós csodafegyveréről. Ha egyszer ezzel megindulnak..."

Kapcsolódó bejegyzések:

Levél a K100 társasjáték egy kipróbálójától

A Kinizsi Százas témájú társasjátékomnak, a K100-nak köszönhetem, hogy megismertem személyesen Kovalik Andrást (aki aztán a játék tökéletesítésében is segített); most pedig egy levelet kaptam játékom egy ismeretlen kipróbálójától, N. Zoltántól:

"Kedves Sándor!

Gratulálni szeretnék a letölthető társasjátékaidhoz! A Balatont és a K100-at már kipróbáltuk a kisfiammal (8 éves). Nagyon jól szórakoztunk, és köszönjük, hogy kitaláltad ezeket.

Sajnos nincs A3-as nyomtatónk, ezért szétdaraboltam a pályát 3 részre, illetve a kiegészítő kártyákat tükröztem, hogy kétoldalasra lehessen nyomtatni. Ezeket csatoltam, hátha valaki másnak is szüksége lehet rá.

Üdvözlettel:
N. Zoltán"

Jó érzés ilyen levelet kapni, kellemes a tudat, hogy valahol, valakik egy általam tervezett, alkotott játékkal játszanak, és ezzel örömet szerezhetek. Nagy szó és tán szerénytelenség is, de az ember így egy kicsit halhatatlanná válik, hasonlóképp, mint egy író a regényeivel.

A levélben említett fájlokat hamarosan közzéteszem a K100 társasjáték letöltési oldalán.

Kapcsolódó bejegyzés:

Idézet Michael Ende Momo c. regényéből a Kinizsi Százashoz

Mancocka, az Index fórum Kinizsi Százas topikjának egyik tagja idézett egy hozzászólásában Michael Ende német író gyermekregényéből, a Momo-ból. Nyolc-kilenc éves koromban ez volt talán az első regény, amit elolvastam. Következzék az idézet, melyben Momo utcaseprő barátja mesél a munkájáról:

"- Látod, Momo - mondta aztán úgy példaképpen -, ez így van: az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hoszú; ennek sose ér a végére, gondolná.
Egy ideig hallgatagon maga elé nézett, majd folytatta:
- Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni.
Gondolkodott egy sort. Aztán tovább beszélt:
- Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre.
Megint megállt, töprengett, aztán hozzátette:
- Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. - Ismét hosszú szünet, majd a folytatás: - Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. - Bólintott magának, s azt mondta befejezésül: - Ez fontos."

(Az utcaseprőség, ez a sokak által lenézett de valahol mégis szép munka különösen közel áll a szívemhez, mert magam is dolgoztam egy időben utcaseprőként. Igaz, az Iszinik 100 seprőjeként nem váltam be.)

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 27., vasárnap

Szuperprivát Iszinik 55, avagy a félig teli vagy félig üres pohár

Kinizsi Százas sikereimtől elbízva magam, az első Iszinik 100-as túrámba, a "fordított Kinizsi Százasba" bizony beletört a bicskám. Ettől pedig úgy éreztem magam, mint a jó tanuló, aki váratlanul rossz jegyet visz haza az iskolából. Nem akartam annyiban hagyni a dolgot, ezért eldöntöttem, hogy hétvégén teljesen egyedül (bár a túrát két részre bontva) megpróbálok végigmenni a távon. Nos, ez sem sikerült teljesen, és itt jön az ismert kép a félig teli vagy félig üres pohárról...

Ha ugyanis a pozitív oldalát nézem a dolognak, elmondhatom, hogy életem leghosszabb magányos túráját teljesítettem. Tudom, ezzel megszegtem azt a fontos alapszabályt, hogy az ember ne induljon egyedül kirándulni, de most direkt egy kicsit "kockáztatni akartam", megtapasztalni, hogy milyen, amikor valóban csak magamra számíthatok. Még sosem gyalogoltam ennyit egyedül. A tájékozódás nem volt nehéz, szinte csak a kék jelzést kellett követni, de sötétedés után még ezzel is akadtak bonyodalmaim - látszik, hogy még sokkal jobban meg kell ismernem a Kinizsi Százas (Iszinik 100) távját, útvonalát, de egyszer talán eljön az az idő, hogy a kisujjamban lesz. Tehát ebből a szemszögből nézve túlléptem eddigi határaimon, korlátaimon, és 13 óra alatt 55 kilométert gyalogoltam magányosan, ebből 2-3 órát sötétben. A könnyebb tájékozódás és kütyü tesztelés kedvéért magammal vittem az frissen szerzett GPS-em, és a Suunto Vector órámat.

Viszont ha másképp közelítem meg a történteket, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy az Iszinik 100 kezd a mumusom lenni, és megint kifogott rajtam... Sebaj, amit nehéz megszerezni, az ezáltal csak értékesebbé válik - márpedig az Iszinik 100 tényleg nem adja magát könnyen nekem, csak diszkréten, de csábítóan kelleti magát.

A tervem a következő volt: szombaton kora reggel indulok Szárligetről, és elgyalogolok Dorogig. Úgy számoltam, hogy ha reggel 5-6 körül indulok, akkor még sötétedés előtt Dorogra érhetek. Ott megszakítom a túrát, Budapesten töltöm az éjszakát, majd vasárnap reggel visszatérek Dorogra, és folytatom az utat. Tehát egy 62 és egy 38 kilométeres résztávon ismerkedek az útvonallal.

Az éjszakai pihenő kettős célt szolgált volna: nappal jobban meg tudom figyelni az utat, másrészt pedig mi tagadás, kicsit félős vagyok, sötétben nem érzem jól magam egyedül az erdőben. A Kinizsi Százas az más, hiszen akkor társasággal megy az ember, előtte, mögötte is sokan haladnak, nincs teljesen egymaga. Egyedül még Bear Grylls sem merészkedik a vadonba, ott van vele a kamerás ember. Persze tudom, hogy ez csak barátságos erdő, nem Józsefváros egy veszélyes környéke vagy Ciudad Juarez, de akkor is. Talán a sok erdős thriller, A vörös ház c. klasszikustól az Ideglelésen át A faluig, vagy ott van még Gyatlovék hátborzongató históriája is...

Tehát a terv két egynapos túra lett volna, ebből azonban végül csak a szombati utat valósítottam meg, azt is csak részben, mivel Dorog helyett csak Tokodig mentem.

5:55-körül indultam el a szárligeti vasútállomásról. Az első egy-két kilométeren még sötétben haladtam, itt ébredtem rá, hogy még tényleg edzenem kell a bátorságom és/vagy kevesebb erdei rémtörténetet látnom, olvasnom. "...minden éjben ott lapul / az örök sötétség" - jutottak eszembe Zorán sorai. Megerősödött az az elhatározásom is, hogy délután 4 táján, még világosban Dorogra kell érnem.

Somlyóvárra, az Iszinik 100 első ellenőrzőpontjára két és fél óra alatt értem, tehát még az 5 km/órás átlagsebességet sem értem el, márpedig ahhoz, hogy még világosban érkezzek Dorogra, nagyjából 6 kilométert kellett volna haladnom óránként.

A vértestolnai műútig (25 km), a második ellenőrzőpontig 11-re, azaz 5 óra alatt értem, így már elértem az 5-ös átlagsebességet, Bányahegyen pedig negyed egykor voltam (úgy emlékszem, hogy az Iszinik 100-on ide nagyjából sötétedésre értünk Oszkárral, igaz, akkor nem reggel hatkor, hanem csak fél kilenckor indultunk). A Gerecse üdülő melletti titokzatos csapdával sem sötétben találkoztam, hanem délután fél kettőkor. Pusztamarótig egyébként minden zúzmarás volt, téliessé téve a tájat, viszont kicsivel később eltűnt a zúzmara, és ősziesre változott a kép.

Péliföldszentkeresztre fél négykor értem, itt már (de korábban is) egyértelművé vált, hogy jó, ha Mogyorósbányáig eljutok világosban, Dorogig már semmiképp. Így is lett, Mogyorósbányán kezdett sötétedni. Kicsivel négy után értem a Kakukk vendéglőhöz, ahová becsülettel bementem, hogy ezt a kis szakaszt se vágjam le. Mivel fogyóban volt a folyadékkészletem, vettem két kis palack ásványvizet (pár perce le is ültem, a vendéglőben épp a Fools Garden Lemon Tree c. száma, majd Oláh Ibolya Baby c. dala szólt).

A tokodi pincékhez már sötétben értem, pedig szerettem volna világosban látni, mint a Kinizsi Százasok alkalmával. A pincék utáni szakasz, a Bundás-hegy környéke vált egy kicsit "elátkozottá", a sötétben többször is utat tévesztettem. Ugyan nem nagyon, a GPS-nek köszönhetően 50-100 méter után mindig észrevettem a hibát és visszataláltam a jelzéshez. Kicsivel arrébb, a Hegyes-kő mellett újra elkeveredtem, nem találtam meg a Tokod felé, északra forduló ösvényt, csak némi barangolás után. Itt már határozottan éreztem, hogy nem szívesen vágnék neki a Gete megmászásának és esetleges útkereséseknek.

Tokodra beérve egy buszmegálló mellett haladtam el, az egyik várakozótól megkérdeztem, hogy mikor jön a busz - miután azt felelte, hogy néhány perc múlva itt lesz, és hamar Dorogra ér, feladtam az önmagammal és a kilométerekkel vívott csatát, és abbahagytam a túrát. Eldöntöttem azt is, hogy a vasárnapot inkább pihenéssel töltöm, és nem a táv második felének bejárásával.

A kudarc ellenére tanulságos és szép út volt, és ha nem is egyedül, de hamarosan egy túratárssal újra belevágok.

Kapcsolódó bejegyzések:

Az én Garmin eTrex GPS-em

A Suunto Vector óra mellett egy másik "kütyüt" is beszereztem a napokban: egy Garmin eTrex H típusú túra-GPS-t. Ez az első műholdas navigációs készülékem, és egy egyszerű, olcsó, de megbízható típust kerestem. Ma már természetesen vannak jóval modernebb, színes kijelzős (ez szürkeárnyalatos kijelzővel bír, tamagotchi-szerű óriás pixelekkel, a régi mobiltelefonokat idéző háttérvilágítással), beépített térképes modellek is, de úgy gondoltam, hogy egyelőre elég egy ilyen fapadosabb, nomádabb darab, mely ha úgy alakul, hogy nagyon nem tudom, merre járok, akkor a koordinátáival elárulja a helyzetem, amit aztán hagyományos turista térképen azonosítani tudok (ennek szükségességét a Via Dolorosa túra mutatta meg). Ez nyilván nem a legkényelmesebb megoldás, de így kevésbé érzem "csalásnak" a használatát - és amúgy is úgy tervezem, hogy a Kinizsi Százas útvonala, annak minden ösvénye és elágazása hamarosan az elmémben lesz.

Kapcsolódó bejegyzés:

Az én Suunto Vector órám

A napokban szert tettem egy Suunto Vector outdoor órára. A túrázó- és sportberkekben ismert és elismert finn Suunto márka nagyjából 50.000 forintos modelljére nem kellett költenem, csere útján jutottam hozzá. Az egyébként is legendás Vector típus ráadásul túra- és filmtörténeti (és termékelhelyezési) jelentőséggel is bír: ilyen karórát hordott a megtörtént esetet feldolgozó 127 óra c. film főhőse, Aron Ralston, csak éppen sárgát.

A Suunto Vector meglepően nagy óra, a G-Shock-omnál is méretesebb. Első ránézésre akár olcsó játékórának is tűnhet, de a belseje a külsejénél jóval kifinomultabb, és számos hasznos funkcióval bír: az óra, ébresztő, stopper és visszaszámláló mellett rendelkezik barométerrel, hőmérővel, magasságmérővel és szintező buborékos digitális iránytűvel is.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 23., szerda

Interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog gazdáival


Következzék egy interjú Bozótnégerrel és Montyval, A vadon szava blog két szerzőjével, gazdájával. A téma természetesen a túrázás, a "túlélés" és a Kinizsi Százas:

- Honnan jött A vadon szava blog indításának ötlete, illetve hogyan kezdődött az érdeklődésetek a túrázás, táborozás, túlélés iránt?

Bozótnéger: Hát ha nagyon vissza akarok menni az időben, akkor talán azzal kezdődhetett, amikor 8 éves koromban elkezdtem indián regényeket olvasni, és ez a "természetben való életvitelszerű tartózkodás" megmozgatta a fantáziámat. Aztán akkor sikerült a gyakorlatba ültetni ezt valamelyest, amikor beálltam cserkésznek, mivel a táborok erről szólnak, és nagyon tanulságosak ezen a téren, valamint ekkor találkoztam a teljesítménytúra intézményével is. Maga a túlélés iránti érdeklődésem pedig ez előbbieken alapulva fejlődött ki, hasonló érdeklődési körű barátok közreműködésével. Ebben meglehetősen inspiráló volt Makrai Tibor alezredes ‘95 tájékán megjelent Túlélősuli című remek cikksorozata, vagy például a Len Cacutt, illetve a Gerhard Buzek-féle túlélőkönyvek lapozgatása.
A blog ötlete úgy jött, hogy szűk körben gyakran beszéltük át saját tapasztalatainkat egy-egy kiruccanás kapcsán, és úgy gondoltuk, hogy ezek esetleg másokat is érdekelhetnek, a blog pedig megfelelő formátumnak tűnt ezek megosztására, ráadásul Montynak ekkor már működött a saját blogja, így ez tűnt kézenfekvőnek.

Monty: Előéletünk azonos ilyen szempontból, főleg, hogy nagy része közösen telt. Személy szerint elég sokat olvasgattam hadtörténelmi vonatkozású munkákat, és ott a túlélés is előkerült. Mivel pedig szerettem a természetet is, rászoktam a teljesítménytúrázásra, és portyáinkon persze a túlélési ismeretek is előtérbe kerültek. Közben elég sok tapasztalatot szereztünk, ezek egy része a bloghoz is utat talált.

- Tekintetek valakire példaképként a túrázás, túlélés "szakterületén"?

Bozótnéger: A túlélés terén Mors Kochanski, Les Hiddins, Ron Hood vagy Ray Mears munkásságát tartom figyelemre méltónak, bár még számos kevésbé ismert szakértőt is lehetne említeni.

Monty: Chris Ryant. Igaz, ő nem a klasszikus értelemben vett mezei túlélést művelte, hanem egyszerűen olyan akaraterővel bírt, ami átsegítette a nehézségeken egy igen rossz helyzetben. Ő egyébként írt a fizikai kondicionálásról is, ami nem csoda, lévén igen komolyan veszik az állóképességet az SAS-nél. Egyszer igazán eljöhetne az öreg egy Kinizsi Százasra, bár gyanítom, neki ez meg se kottyanna.

- Ha már itt tartunk, mit jelent számodra a Kinizsi Százas?

Monty: Egy rendszeres fizikai-lelki megmérettetést, mely jelentősen összefügg a természet szeretetével. Mivel eléggé rákattantam, most már bizonyos, hogy életem egy meghatározó élménye marad. Hogy hányszor veszek még részt rajta, az persze jó kérdés, és sok mindentől függ.

- Mikor és hogyan hallottál először a Kinizsi Százasról?

Monty: Egy vonatkozó beszámolóban, 2000 környékén. Részletes és nagyon lelkesítő volt. Pár év múlva aztán belevágtam. No, nem a felkészülés tartott ennyi ideig, hanem az időpont csak ekkor volt megfelelő nekem.

- Voltál már a novemberi Iszinik 100-on, a "fordított Kinizsin"?

Monty: Nem, egy százas egy évre éppen elég.

- A világ mely szegletére, szegleteire utaznátok el szívesen egy kiadós túrázásra?

Bozótnéger: Az amerikai kontinens számos területe érdekelne ilyen tekintetben, illetve Ausztrália térsége. De bizonyára rá lehetne beszélni még jónéhány egyéb helyre is a bolygón.

Monty: Észak-Amerika, esetleg Észak-Afrika és a Közel-Kelet egy békésebb része.

- Melyik volt eddig a legemlékezetesebb túrátok?

Bozótnéger: Nehéz kérdés, nekem az egyik például az volt, amikor éjszaka, szakadó esőben másztunk fel az Old Man of Storr nevű sziklaképződményhez a skóciai Skye szigetén.
 
Monty: 2003 januárjában a Pilisben portyáztunk. Nem tudom, ki emlékszik még, nagyon hideg telünk volt akkor, a hegyen félméteres hóval. Egy sziklaüregben, később pedig saját készítésű menedékben aludtunk, ami olyan hidegben elég érdekes élmény volt, a magunkkal vitt hőmérő -12 fokot mutatott hajnalban. És hát az első Kinizsim is emlékezetes marad, sok-sok tapasztalatot nyújtott, de erről írtam már.

- Könyvekből, filmekből, internetes forrásokból, vagy a saját tapasztalataitokból tanultatok a legtöbbet?

Bozótnéger: Ez így mind együtt. Nagyon sokat lehet tanulni könyvekből, internetről, de aktív tudássá csak az válhat, amit magunk is kipróbálunk, mi több, rutin szinten begyakorlunk. Vannak dolgok, melyeket csak saját tapasztalatok révén lehet elsajátítani. Ugyanakkor fontosnak vélem még az ismerősök saját személyes tapasztalatainak megismerését is, így mi például a barátainkat is gyakran kifaggatjuk egy-egy téma kapcsán, arra ugyanis nincs ideje az embernek, hogy minden lehetséges hibát személyesen kövessen el. Ilyen szempontból nagyon jók az internetes fórumok is, ahol sok tippet lehet kapni, és valahol a Vadon szava blogot is egy ilyen tudás-megosztásnak szántuk, bár a hozzászólások száma azért elmarad az ideálistól. És még valami: sokat lehet tanulni magából a blog írásból is, mert így rákényszerül az ember, hogy rendbe rakja, megfogalmazza gondolatait, utána járjon bizonyos témáknak. Így csak bátorítani tudnék mindenkit erre a tevékenységre is.

- Végül egy "túrázással, táborozással, túléléssel" kapcsolatos rejtély: hallottatok már a Gyatlov túra tragédiájáról, amikor 1959-ben, különös körülmények között meghalt kilenc túrázó az Urál hegységben? "Túlélő szemmel" mit gondoltok az esetről?

Bozótnéger: Érdekes történet, de ennyi információ alapján nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni. Amúgy szerintem az ufók voltak. :)

Monty: Dettó. Nem szeretnék így járni.

- Köszönöm szépen az interjút!

Kapcsolódó bejegyzés:

2011. november 22., kedd

Attila beszámolója az Iszinik 100-ról

Blogom egyik olvasója, akivel az Iszinik 100 előtt találkoztam is, írt egy részletes és szép beszámolót az útjáról. Bár végül feladni kényszerült a túrát, írása így is (vagy éppen ezért) katartikus és tanulságos.

"Sziasztok!

Először is szeretnék elnézést kérni valakitől, akinek sajnálatos módon valószínűleg rosszul emlékszem a nevére, miközben nagyon sok jóindulatot tanúsított felém, amiért akkor is, de így
utólag is, különösképpen hálával gondolok vissza.

Szóval az én Iszinik 100-am:

A végeredmény: feladtam. Az első helyezést/teljesítést nem szokták magyarázni. A többit meg minek. :-) Én mégis leírom azt amit gondolok, mert köszönettel tartozom néhány ismeretlen embernek.

Az Isziniket az idei év szervezett sportaktivitásának lezárására szántam. Tavaly december 31-e óta a feleségemmel új életet kezdtünk. Tízen év dohányzás, és nem aktív sportolás után,
január elseje óta, heti 4x, 5x keményen edzünk. Ő tornázik, én futok. Most már heti 40 km-nél járok. Az Iszinik az önmegvalósítás, önigazolás és egy kicsit az önismeret célját szolgálta (volna). Mindazt, amit a téli futásokkor, a félmaraton közben, az izomlázak mindennapjában éreztem, hogy nehéz, meg néha sz@r is, meg nincs kedvem menni, de mégis, szinte minden másnap húzom a futócipőmet és megyek.

Nekem a futás és a bicikli hozta meg azt az élményt, hogy szinte edzésről edzésre nyomon követhetem a pszichém és az erőnlétem alakulását. Itt edzés közben tényleg saját magam vagyok, függetlenül mások kisugárzásától, szándékaitól, jó- vagy rosszakaratától. Itt függetleníthetem magamat a mindennapok általam vélt vagy valós idegesítő, bosszantó körülményeitől.

Nem tudtam semmit júniusig a Kinizsi-Iszinik-ről , de még a teljesítmény túrázásról sem. Gábor cimborám mondta, hogy van egy ismerőse, aki már többször teljesítette a Kinizsit. Néhány nap böngészés után egyértelművé vált, hogy én indulni szeretnék az Isziniken. Mindvégig azt gondoltam, hogy tudom milyen nehéz lesz, hogy fejben is ott kell majd lenni. Igazából nem tudtam.

Amikor Zoli cimborámmal nekivágtunk a távolságnak, (Ő volt, akit rá tudtam venni erre a távra) bizakodva, borzasztóan jókedvűen egy hosszú sétának gondolva az előttünk álló 25 órát, nem gondoltam, hogy felnőttkorom egyik magam által vállalt kudarcát élem majd át, oly módon, hogy utána csak jóérzések lesznek bennem. Ez nem séta túra. Már az első ellenőrző ponton kiderült számunkra. Ez teljesítménytúra. Mi ezt nem jól gondoltuk át, aminek, illetve egy csúnya vízhólyagnak köszönhetően egymagam folytattam az utat.

Miután egyedül maradtam megelőzött engem egy trió, akik nem haragudtak meg azért, hogy rájuk akaszkodva Ők túrázva, én néhol kocogva, követem őket. Ők hárman András, Laci, és a bevezetőben már leírtak miatt, szerintem " Gábor " jó tanácsokkal, humorral, és érdekes dolgokról beszélgetve, egészen a második ellenőrző pontig repítettek magukkal, ahonnan én pihenés nélkül indultam tovább. Ezen az öt kilométeres távon éreztem először, hogy teljesítmény túrázni érdemes mindenkinek a saját tempójában. Kicsit gyors volt nekem az Ő "NB 2"-s tempójuk. :-)

A harmadik pont után éreztem meg azt, hogy muszáj lesz cipőt és zoknit cserélnem valahol. Egy pihenőnél meg is tettem, de csak a zoknimat cseréltem le, a cipő bakancsra cserélését gondoltam, majd a szakasz végén a Kakukkban megejtem. Itt a pihenőnél ismét találkoztam a triumvirátussal, akik mindvégig, ekkor is kiegyensúlyozott derűvel koptatták a számomra egyre kevésbé kellemes kilométereket.

Utam utolsó szakaszát, amit még ekkor nem tudtam, hogy az lesz, kicsit elkedvetlenedve döcögve folytattam, egyre több zavaró tényezővel. Térd és boka fájás, vízhólyag, dögnehéz hátizsák folyamatos igazgatása, szóval egy csomó olyan körülménnyel, ami egy kezdő tapasztalatok nélküli teljt.-t igencsak megvisel a 40-ik kilométer körül.

Ekkor találkoztam Jánossal, aki, talán érezve a kezdődő vert helyzetemet néhány perc beszélgetés után lelassulva hozzám, később a besötétedéskor lámpával a kezében vezetett a Kakukkig. Mindvégig jó kedéllyel, őszinte szeretettel szavaiban az erdő és a természet felé, úgy hogy közben egyszer sem éreztem tehernek magamat mellette, miközben én már csak a pihenőt vártam.

Ekkor már sejtettem, hogy nem fogom tudni teljesíteni az etapot. Arra gondoltam, hogy Dorogig elvergődöm valahogyan, mivel a vészforgatókönyv is így volt tervezve, ( ide lett volna legkönnyebb fuvart szervezni) de néhány perc, egy pár virsli-tea kombó után, tudtam, hogy nekem most nincs tovább. Tudtam, hogy ha össze is szedem magamat Dorogig talán, de tovább semmi képen nem jutok. Szóltam Jánosnak, hogy nekem ennyi volt, ne várjon rám.

Miután elköszöntünk és tudatosult bennem az, hogy feladtam azt a "versenyt" ami az egész évi felkészülés, az ezzel járó lemondások jutalma lett volna ha teljesítem, ami ha nem itt, akkor Dorogon ért volna végett biztosan, akkor éreztem meg, hogy mennyire akartam ezt teljesíteni. Ugyanis ezek után elbőgtem magamat. Felnőtt ember létemre. Úgy, hogy mindeközben csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire jó volt a nehézségek ellenére az egész nap, az egész túra, az emberek és hogy én is milyen jó voltam "ahhoz" képest. Arra gondoltam, hogy majd legközelebb sikerül. Viszont az nem most van, és ezt akkor ott elfogadni nemigazán tudtam. Visszamentem, kijelentkeztem (még az ötvenes oklevelet is felajánlották, amit nem tudtam volna jóérzéssel elfogadni ) és mentést kértem otthonról egy fura érzésekkel teli teljesítménytúrázónak. Itt persze még egyszer találkoztam az NB2 csapattal, akik ott is, akkor is számomra "NB1" csapat módjára kezelték a helyzetemet.

Ezt a néhány sort nekik ajánlom. Nekik, mindannyiuknak, akikkel kapcsolatba kerültem a verseny alatt, és akarva vagy akaratlanul, de segítettek nekem.

Köszönöm nektek.

u.i.: És persze köszönöm feleségemnek, aki önmagát legyőzve autóba pattanva pillanatok alatt mellettem termett...

Szunyogh Attila"

Kapcsolódó bejegyzések:

Kritika az Iszinik 100 feladása miatt

Az Index fórum Kinizsi Százas topikjában - jogosan - kritikát kaptunk, amiért seprőként végül nem mentünk végig a túrán. Egyetértek a bírálattal, és ha ezt már jóvátenni nem is tudom, de az Iszinik 100-at (vagyis önmagamat, az Iszinik 100 segítségével) megpróbálom minél előbb legyőzni, és sikeres Kinizsi Százas teljesítéseim mellé legalább egy, de akár sok Iszinik 100 trófeát is gyűjteni.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 20., vasárnap

Egy seprő beszámolója az Iszinik 100-ról

Megadatott az a lehetőség, hogy az idei hivatalos Iszinik 100 egyik seprője lehettem. Bár inkább csak amolyan "segéd seprő" voltam, hiszen valójában seprő társam, Oszkár navigált, én csupán a társaságát képeztem. Korábban nem találkoztunk személyesen, így egy avatar rajza alapján ismertem fel a 100-200 fős tömegben a szárligeti vasútállomáson.

A túra közben szinte végig beszélgettünk (persze egy-egy kaptatón voltak hosszú hallgatásaim, hallgatásaink). Azt korábban is tudtam, hogy ő szerkeszti a Kinizsi Százas nem hivatalos oldalát, de most kiderült, hogy a teljesitmenytura.lap.hu oldalnak is ő a gazdája (én pedig eldicsekedtem neki az általam gondozott kinizsi-szazas.lap.hu-val). Oszkár 1990 óta valamennyi Kinizsi Százason résztvett, igaz, a túrát jópárszor fel kellett adnia, így eddig kilenc teljesítést gyűjtött össze, emellett több Isziniken is indult. Megismertem látásmódját, mely nem tekinti a túra feladását olyan tragikusnak, mint például én, és tetszett ez a könnyedebb szemlélet. Valahogy úgy fogalmazhatott, hogy a megtett kilométereket nem veheti el tőlünk senki, azok szépségére és küzdelmességére úgyis visszaemlékezhetünk, a sajátunk marad; és a sikeres teljesítés nélkül, töredékességükben vagy a szintidőből kilógva is komoly teljesítményt jelenthetnek.

Itt jegyzem meg, hogy a túrán végül nem mentünk végig, nagyjából a 62. kilométernél, Dorogon szálltunk ki hajnalban. Ennek ellenére szép út volt, és elláttuk seprői feladatunkat. Persze kicsit bántam, hogy így jártunk, hiszen a Via Dolorosa-nál azért jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítottam ennek a túrának, mivel az Iszinik 100 azért mégiscsak kötődik a Kinizsi Százashoz, annak "testvértúrája"... De hát nem sikerülhet mindig minden. És beigazolódott, hogy (legalábbis számomra, de objektív szempontokat mérlegelve is) jóval nehezebb túra, mint a K100. A zsinórban ötből öt Kinizsi Százas teljesítésem mellé tehát gyűjtöttem egy feladott, de tapasztalatokban gazdagító Iszinik 100-at.

Oszkárral út közben elég sok mindenről beszélgettünk. A magyar oktatásról (főleg a matematika- és zeneoktatásról), gazdaságról, politikáról, gazdaságpolitikáról, drogpolitikáról, demokrációról és diktatúráról, jobb- és baloldaliságról, hitről és ateizmusról, szépirodalomról, egészségről, szexualitásról, társasjátékokról, szerencsejátékokról, utazásainkról, valamint személyes dolgokról.

Tán rögtön a túra elején szóba kerültek a bakancsmárkák, a nagy német bakancsgyártók "szentháromsága", a Hanwag, Lowa, Meindl trió (melyeket magamban az Audi, BMW, Mercedes triumvirátushoz hasonlítottam). Ő egy magashegyi, bőr béléses, keménytalpú és nehéz Meindl-ben jött, ami végül az egyik hibának bizonyult, míg a saját La Sportiva-m szerencsére nem okozott gondot.

Mivel felsőbb matematikával, statisztikával foglalkozik, a szó átterelődött a lottózásra, zsebszámológépekre (van egy TI-89 kalkulátora, míg én többek között egy TI-92-vel, valamint egy tematikus bloggal és fórummal rendelkezem), vagy épp a stratégiai társasjátékokra, a Catan-tól a saját fejlesztésű játékaimig.

A lottózással kapcsolatban meséltem neki számításomról, melyben a lottóötös esélyét hasonlítottam a Kinizsi Százas távolságához, és további túra-matematika témájú kalkulációimról. Ő elmondta, hogy a lottó hazai meghonosítását még a szocializmusban, egyfajta adóként találta ki egy okos miniszter - ez az egyetlen olyan adónem, melyet sok ember lényegében "önként és dalolva", szívesen befizet.

Kiderült, hogy ő is olvasta Marqueztől a Száz év magányt és szintén az egyik kedvenc könyve, olvasta Zolától a Tisztes úriházat és látta A gyűlölet c. filmet (megemlítettem, hogy a Tisztes úriház lépcsőháza számomra képzeletben A gyűlölet belvárosi lépcsőházaként jelenik meg, ahová Vinz-ék felcsöngetnek és felmennek, végül is Párizs-Párizs). Ajánlottam neki, hogy olvassa el Ottlik Gézától az Iskola a határont vagy Tolsztojtól a Mennyi föld kell az embernek?-et, ő pedig ajánlotta Pirsingtől a Zen meg a motorkerékpár-ápolás művészetét, Vonneguttól Az ötös számú vágóhidat, és Esterházy regényeket.

A demokrácia-diktatúra példámat (egy online sakkmérkőzésen egy sakknagymesterrel szemben játszik a játékba bekapcsolódó hobbisakkozók tömege, akik azt a lépést lépik, amire a legtöbb "szavazatuk" érkezik) ügyesen helyretette azzal, hogy diktátorok általában nem bizonyulnak sakknagymesternek, ráadásul ott van az előbb-utóbb fejükbe szálló hatalom, és az "alvezéreik" kontraszelekciója.

Visszatéve magára a túrára és seprői munkásságunkra: szinte a túra első kilométerein összefutottunk egy eltévedt lánnyal, aki épp velünk szemben sétált, mert azt hitte, arra van a helyes út. Nem tűnt tapasztalt túrázónak, és eléggé rosszul mérte fel az erejét - végül a második ellenőrzőpontig, a 25. kilométerig, a Vértestolnai műútig kísértük, ahonnan a pontőrrel, autóval tudott hazajutni. Túlzás lenne azt mondani, hogy megmentettük az életét, de könnyen bajba kerülhetett volna, ha egyedül az erdőben marad. Itt ért minket az első komolyabb időveszteség, mely később néhány apróbb úttévesztéssel több órássá duzzadt. Nem tévedtünk el, de - főleg az sötétedés utáni szakaszon - számtalanszor előfordult, hogy egy-egy nem teljesen egyértelmű elágazásnál 50-100 métert rossz irányban tettünk meg, és vissza kellett fordulnunk. Oszkárnál volt GPS, ez nagy segítség volt az ilyen helyzetek viszonylag gyors felismerésében. Ezek a kitérők, fáradásom és Oszkár kényelmetlen, nem kellően bejáratott bakancsa lassan oda vezetett, hogy már több órával a mezőny után kullogtunk (igaz, már a rajtnál adtunk a többieknek a fél órás "előnyt"), így seprői szerepünk kezdte értelmét veszteni.

Út közben találtunk néhány érdekességet: egy helyütt egy megnyúzott marhalábszárcsontot(?) némi vérrel, máshol egy fának támasztott állatkoponyát, majd pedig egy bizarr csapdát, egy verem közepére helyezett, kihegyezett karót. Mondtuk is, hogy már csak a fákra akasztott vudu babák hiányoznak (apropó...).

Csaknem a táv felénél, Mogyorósbányán, a Kakukk vendéglőben kaptunk virslit kenyérrel, mustárral, forró teával, desszertnek pedig süteményt - így megfáradva olyan finomnak tűnt, hogy szinte Michelin-csillagot érdemelt volna a falusi vendéglátóhely.

Tehát seprőségünknek és a teljes táv megtételének egyre kevésé láttuk értelmét, mígnem valahol a Tokodi pincék után egy, az erdőben elaludt túrázóra bukkantunk, akivel aztán együtt folytattuk utunkat, és így újra értelmet nyert seprői mivoltunk. A Gete megmászása komoly kihívást jelentett számomra - a Kinizsi Százason, lefelé sem a kedvenc szakaszom, de így felfelé is legalább olyan embert próbáló. A Gete csúcsán megpihentünk, majd lassan lesétáltunk Dorogra - harmadik túratársunkról kiderült, hogy történelemtanár, aki numizmatikával és heraldikával is foglalkozik, a numizmatikán belül pedig jelvénytannal is. A Kinizsi Százas jelvényét ilyen szemmel nem értékelte sokra - de azért próbáltam megvédeni az általam szeretett és szépnek tartott jelvényt.

Megérkeztünk Dorogra (hajnali négy körül), ahol aztán egyértelműen eldöntöttük, hogy 62 km megtétele után számunkra itt véget ér a túra. Kiszámítottuk, hogy reálisan csak délutánra, nagyjából 30 óra gyaloglás után (legalább tovább 10 óra sétával, vagy inkább vánszorgással) érnénk be a célba, ami ugyan hősies teljesítmény lenne, de inkább a vonattal való hazafutamodást választottuk.

Az út szolgált néhány tanulsággal: a teljesítés szempontjából nem feltétlenül optimális dolog seprőnek lenni, valamint még jobban formába kell hoznom magam, további edzésekkel, túrázásokkal. Emellett illendő lenne jobban megtanulnom tájékozódni, valamint majd idővel szert kellene tennem egy saját GPS-re.

Így annak ellenére, hogy nem lettem egy Iszinik 100 jelvénnyel, oklevéllel és a teljesítés boldog tudatával gazdagabb, azért megtapasztalhattam, hogy milyen is ez a túra (még ha az idő rendkívül enyhe is volt, hiszen még éjjel sem fagyott, lehetett volna ennél sokkal cudarabb is), és Oszkár személyében egy nagyszerű túratársat ismerhettem meg. Ráadásul találkoztam személyesen Asciimo-val, a túra szervezőjével is, akinek hálás vagyok, hogy megszervezte ezt a különleges teljesítménytúrát, a túra teljesítőinek pedig gratulálok. Jövőre ugyan - feltehetően - nem lesz hivatalos Iszinik 100, de remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül egy hivatalos vagy nem nem hivatalos I100-on "revansot vennem".

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 18., péntek

Villámposzt az Iszinik 100 előtt

Még pár óra, és kezdődik az Iszinik 100 teljesítménytúra, ahol én leszek a "segéd seprő". Úgy érzem, ez lesz az eddigi legnehezebb túrám (hiszen néhány szempontból keményebb még a Kinizsi Százasnál is), de kellően motivált vagyok és tudom, hogy sikerülni fog, nem kell majd feladnom. Öcsémnek is (no meg elsősorban magamnak, olvasóimnak) be kell bizonyítanom, hogy "ich gurige mit keine Scheisse" *, szóval sikerülnie kell, tovább építve személyes brandemet. A túra előtti utolsó edzésképp voltam kutyát sétáltatni (közben kipróbáltam a ruházatom, amit az Iszinik 100-on viselek majd). Jó túrázást és sikeres teljesítést minden résztvevőnek!

Kapcsolódó bejegyzés:

2011. november 17., csütörtök

MTI hír a Hirado.hu-n: Izzasztó lesz az Iszinik is

Az Iszinik 100 teljesítménytúra híre eljutott az MTI-hez, és a Hirado.hu portálon megjelent egy cikk a holnaputáni túráról.
Az írás kitér az Iszinik 100 és a Kinizsi Százas múltjára is:

"Szombaton startol Szárligetről, vasárnap ér Csillaghegyre a Kinizsi teljesítménytúra "inverze": száz kilométeres gyaloglás 24 óra alatt.

A Kinizsi Százas néven ismert túrának már nagy hagyománya van, még 1981-ban rendezték meg az elsőt. A starthely Budapest, a cél pedig Tata (néha Szárliget volt), közben pedig a Pilist és a Gerecsét kell "átjárni", megmászni. A szintemelkedés összesen csaknem 3 kilométer. Bár a legelső "nagy menetelés" szeptemberben startolt, jó ideje május végén tartják a Kinizsi Százast, a legutóbbin (idén május 28-án) 1305-en indultak el és 917-en érkeztek meg - szintidőn belül.

Kellően játékos kedvű "Kinizsizők" kiötlötték, hogy visszafelé - a Gerecséből indulva - is meg kellene rendezni a túrát ehhez illőn Iszinik néven. A 180 fokos "fordulat" a napállásra is áll: tavasz vége helyett őszbúcsúztató az időpont, így aztán jóval rövidebb a világos időszak, ami természetesen nem könnyíti a tájékozódást, a haladást, és persze november vége lévén a hőmérséklet sem annyira barátságos, mint egy május végi langyos éjen. Bár felmerült az is a szervezőkben, hogy ha már egyszer "inverz" a túra, akkor hátrálva is kelljen végigmenni a bő 100 kilométeren (2-3-mal mindig hosszabb a táv 100-nál), ez azonban már sok lett volna a "rosszból".

2008-ban volt az első Iszinik, és csupán egyszeri alkalommal tervezték megrendezni, ám akkora az érdeklődés, hogy a szervezők az idén másodjára is megtartják. A rendkívüli fizikai megterhelés okán 18 év alattiak nem vehetnek rajta részt. A mezőny e hét szombaton - 19-én - startol Szárligetről és vasárnap reggel (rosszabb esetben délelőtt) ér Csillaghegyre. Székely Rolf Dániel, az Iszinik egyik főszervezője elmondta, hogy várhatóan mintegy 200-an vágnak neki a távnak.

A 100 kilométeres hossz és a csaknem 3 kilométernyi szintemelkedés egyébként nem mindenkit fáraszt el teljesen. Akadtak, akik szinte egy szuszra - csak kis pihenő közbeiktatásával - oda-vissza is megtették a távot, azaz bő 200(!) kilométert loholtak ráadásul 30 órán belül! Nem egy ember "járt" így - hanem kettő: Ispánki Zoltán 2006-ban és Fridrich László 2009-ben."

Eddig tartott a Hirado.hu cikke. Egy kiegészítés (forrás: Sistergő):
"Megemlíteném még Hantosi Zsoltot, aki szintén teljesítette a vissza-oda távot. Igaz ő nem futva hanem gyalog, de az se semmi."

Kapcsolódó bejegyzések:

Iszinik 100-zal kapcsolatos kérdések a Kinizsi Százas kvízben

Az online Kinizsi Százas kvízt néhány újabb, Iszinik 100 témájú kérdéssel bővítettem. Adj egy perc alatt minél több helyes választ!

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 16., szerda

Aki a Kinizsi Százast szereti, rossz ember nem lehet(?)

Úgy vélem, hogy azok döntő többsége, akik a Kinizsi Százason elindulnak, és teljesítik is a túrát, alapvetően jó emberek, jobbak, mint az aluljárók, utcák, szórakozóhelyek átlagembere, ha szabad így általánosítani. Gondolom ezt amiatt, hogy a természetet szerető, céltudatos, kitartó emberekről van szó, akik kellő önismerettel és stabil értékrenddel rendelkeznek. Ép testben általában ép lélek lakik (de nem ép testben is lakozhat nagyszerű, kivételes lélek - lásd Terry Fox vagy Nick Vujicic). Ezen meggyőződésemet személyes tapasztalataim, túratársakkal való beszélgetéseim is megerősítették.

Azonban a Kinizsi Százast eddig több mint hétezren teljesítették életükben legalább egyszer, és nyilvánvaló, hogy ennyi emberből nem lehet mindenki pszichoszexuálisan makkegészséges és/vagy erkölcsileg feddhetetlen - de ezek a kivételek csak erősíti a szabályt. Ismert azt is, hogy olykor még az élsportolók vagy olimpikonok is megtévednek, például Ambrus Attila (a "viszkis rabló") vagy Farkas Péter.

Az történt, hogy az elmúlt napokban egy bizarr hírt olvastam, és egy kis utánanézéssel arra jutottam, hogy a Kinizsi Százas egy többszörös teljesítőjét érinti az ügy. Persze ilyenkor két eset lehetséges: a hír vagy igaz, vagy nem, de a jelek arra utalnak, hogy sajnos igaz is lehet (vagy egy nagyon ügyesen felépített rágalomról van szó)...

Kapcsolódó bejegyzés:
A túrázás és a testi-lelki egészség

2011. november 15., kedd

Hogyan lehetne még iszinikebb az Iszinik 100?

Mint ismert, az Iszinik 100 teljesítménytúra a Kinizsi Százas egyfajta inverze, fordítottja, ahogy erre a megfordított név is utal. A túra az év átellenes napján kerül megrendezésre (május vége helyett november végén, azaz most hétvégén), és a 100 kilométeres távot is fordítva kell megtenni: nem Budapesttől Tatáig (Szárligetig), hanem Szárligettől Budapestig.

Nézzünk most egy komolyabb és néhány komolytalan ötletet, hogy milyen csavarokat lehetne még vinni a dologba, hogy a túra még "iszinikebb" legyen.

Bozótkutya elgondolása a következő: a túra nem csak dátum, hanem napszak szerint is megfordítható lenne, tehát nem reggel indulna, hanem 12 órával később, este. Így akkor esti, éjszakai szakasszal kezdődne, és a túra második fele lenne világosban, majd pedig újra egy rövidebb, sötétedés utáni szakasz következne (legalábbis a szintidőt jobban kitöltők számára).

Ennek az lenne az egyik hátránya, hogy kevésbé illeszkedne a hétvégébe, mint a megszokott, szombat reggeltől vasárnap reggelig tartó intervallum, hiszen sokaknak vasárnap késő délután vagy este érne véget a túra, így a hétfőn dolgozók kevésbé tudnák kipihenni magukat, esetleg szabadságot kellene kivenniük. Ezen segíthetne, ha a túra nem szombat este, hanem péntek este kezdődne, de ez sem olyan "komfortos", mint a szombat reggeli indulási időpont.

A másik hátrányt az jelentené, hogy a gyorsan gyaloglók és a futók, kocogók számára ez így döntően éjszakai túra lenne, egy kis nappali szakasszal a végén, míg reggeli rajttal ez épp fordítva van.

Végül következzék néhány komolytalan ötlet:

- Az emléklapot és a kitűzőt nem a célban kapnák meg a teljesítők, hanem már a rajtban megkapná minden nevező - viszont a túrát feladóknak vagy szintidőn túl teljesítőknek vissza kellene adniuk (a visszaadást a becsületen kívül némi kaució is motiválhatná).

- Nem ellenőrzőlapot kapnának az indulók, hanem (sorszámozott) pecsétet/nyomdát, és az ellenőrzőpontokon elhelyezett ellenőrzőlap-füzetekben nekik kellene pecsételniük, hogy ezzel bizonyítsák ottjártukat.

- A túrát hátrafelé járva kellene teljesíteni - ráadásul nem is lábon, hanem kézen járva (bár így még a Rippel testvérek is erősen megfontolnák az indulást).

- A "dresscode" superman-es lenne, azaz kívülre (is) kellene venni a fehérneműt; a nadrágot, kabátot, sapkát pedig kris kross-osan, azaz fordítva öltenék magukra a résztvevők.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 13., vasárnap

Trekking'n'style rovat: kézzel készült struccbőr túrabakancs (F.lli Giacometti Marmolada)

A F.lli Giacometti nevű, a Dolomitok lábánál 1890-ben alapított cégnél még napjainkban is kézzel készülnek a lábbelik. A képen látható Marmolada bakancs ára 2.200 dollár, azaz nagyjából félmillió forint (ebből az összegből bizony három Ursus Bape, vagy nyolc különleges kiadású, multibrand The North Face Back to Berkeley, vagy tizenhat Helly Hansen The Forrester bakancs is kijönne), így könnyen lehet, hogy ez a világ legdrágább túrabakancsa.

Az akár alpesi túrákra is alkalmas olasz luxusbakancs kopásálló Vibram talppal (klasszikus Carrarmato mintázattal) rendelkezik;
a felsőrész anyaga, a struccbőr pedig háromszor erősebb a marhabőrnél, azonban az ára miatt a legtöbb vásárló nem kirándulásokon vagy teljesítménytúrákon, hanem inkább városi viseletként hordja.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 12., szombat

Különleges fák

Nem látja a fától az erdőt - szoktuk mondani, amikor valaki elveszik a részletekben és emiatt nem veszi észre a tágabb összefüggéseket, ugyanakkor olykor az erdőtől sem látjuk a fát. Nézzünk most néhány különlegességet.

A bal oldali képen mintha egy arc rejtőzne, úgy feszül rá a kéreg, mint múmiára a gyolcs; a jobb oldali fotóra pedig még maga Hermann Rorschach is azt mondta volna, hogy vulva. De az is elképzelhető, hogy p*ncit mondott volna.

Rémisztő fákat Tücsi, a galaktikus webnaplójában nézhetünk még (lehet, hogy Gyatlovék egyszerűen egy fától ijedtek meg?); a leghíresebb olyan fa pedig, melyről sokaknak a női nemiszerv jutott eszébe, egy brooklyn-i parkban volt, de az Irén hurrikán idén - tán féltékenységből, tán más okból - kitépte (erről a Velvet is megemlékezett).

Rendkívül ritka és szomorú eset, de olykor az is előfordul, hogy valakinek még csak erdőbe vagy parkba sem kell mennie ahhoz, hogy fát lásson, hanem elég önmagára néznie: erős idegzetűek ide kattintva megtekinthetik az indonéziai "faembert".

Trekking'n'style rovat: okostelefon a Kinizsi Százasra (Sony Ericsson Xperia Active)

A néhány bejegyzéssel ezelőtt bemutatott "kinizsiszázasálló" Panasonic Toughpad táblagép után következzék egy okostelefon, mely szintén jól viselné a teljesítménytúra nem feltétlenül kütyübarát körülményeit. A készülék nem más, mint a Sony Ericcson Xperia Active. A hamarosan különváló gyártó mobilja víz- és porálló, az érintőkijelzője pedig karcálló és nedves kézzel is használható. Ütésállónak azonban - a Panasonic Toughpad-del szemben - nem minősül, így csak mérsékelten dobálható.

Az Origo cikke így fogalmaz a strapamobilról, külön kiemelve a futókat és túrázókat: "Gond nélkül kibírja a mindennapok gyűrődéseit, nem megy tönkre, ha a kulcscsomóval egyszerre vágjuk zsebre, nem árt meg neki az eső, és sportolás közben is lehet használni. Az extrém sportok kedvelőinek talán még ez a mobil is túlzottan sérülékeny (egy reklámvideó azonban nekik is bátran ajánlja - a szerk. megj.), a városban biciklizőknek, a Margitszigeten futóknak vagy az országos kéktúrát járóknak azonban ez a tökéletes készülék."

Tippek:

Kapcsolódó bejegyzések:

Találkozás egy olvasómmal az Iszinik 100 apropóján

Pár nappal ezelőtt találkoztam egy olvasómmal, hogy térképen megnézzük az Iszinik 100 útvonalát. Ötletes módon félig kinyitott turistatérképpel a kezében várt a megbeszélt helyen, így könnyen azonosíthattam betűim addig ismeretlen követőjét. Néhány háztömbbel arrébb beültünk egy teára egy belvárosi teázóba, és "szemben a teátrummal, megittunk egy teát rummal" - na jó, valójában rum nélkül, és nem is a színházzal szemközt. A teázás ötletét én vetettem fel, persze az igazán stilszerű az lett volna, ha Kinizsi sört kortyolgatunk.

Most voltam először férfitársaságban teaházban, és a Kinizsi Százas bloggal kapcsolatban ez volt az első - még ha fellengzősen is hangzik - "író-olvasó találkozóm", leszámítva a túra közbeni alkalmakat. Pár szóban a körülményekről: háttérzeneként az Amélie csodálatos élete c. film kissé elcsépelt, de fülbemászó melódiái, betétdalai szóltak (hány ember bogarászhat térképet ebben a pillanatban?), olvasóm meg is jegyezte, hogy ez a felesége kedvenc filmje, aki már unalomig nézette vele, mert hát jóból is megárt a sok; egy, a barátnőjével érkező és a teázó belső, szőnyeggel borított helyiségének boltívében álló csinos lánnyal pedig összefutott a pillantásom, amint a csizmáját lehúzta a harisnyás lábáról.

Az asztalra terített térképen átnéztük az útvonalat, s mivel ez lesz az első 100 kilométeres túrája, szóba kerültek az út nehézségei (külön kitérve az Iszinik 100 vélt megpróbáltatásaira), a motiváció fontossága, valamint olyan kérdések, hogy bakancsban vagy túracipőben érdemesebb indulni, hogy mit és mennyit érdemes vinni a túrára, vagy hogy egyedül vagy társaságban könnyebb-e teljesíteni. Kedves olvasóm elismerően szólt e webnaplóról, kiemelte a trekking'n'style rovat bejegyzéseit, melyeket különösen szeret olvasni.

Mesélt az életéről, a családja előtt álló nagy költözésről (a Föld egy távoli pontján kezdenek majd új életet jövő tavasszal, ahová tovább tart a repülőút, mint a Kinizsi Százas vagy az Iszinik 100 legyaloglása), s kedélyesen megjegyzete, hogy lehet hogy meghonosítja majd a messzi kontinensen a 100 kilométeres gyalogtúrát.

Mivel ő is jár kocogni, felmerült az is, hogy majd megyünk együtt futni a Margitszigetre, de már csak az Iszinik 100 után.

Elbúcsúztunk, majd a Nyugatitól elgyalogoltam a Széll Kálmán térre. A Margit hídon sétálva ment le a nap Buda hegyei mögött, a hídon átérve a Lipthay utca egyik bérházának tetején láttam az Erőss Zsoltról készült dokumentumfilmnek, A hópárduc talpra állnak a hirdetését (először könyvnek hittem; apropó: élt egy ember, aki fél lábbal is teljesítette volna a Kinizsi Százast).

Tovább sétálva a Széll Kálmán tér felé beugrottam a Mammut bevásárálóközpontba, ahol vettem egy tollat és egy füzetet (bár drága írószerek csábítottak, győzött a diogenészi énem, és csak kétszáz forintot hagytam a papírboltban), majd az üzletek kirakatait nézegetve láttam Helly Hansen The Forrester bakancsot is - valóban szép darab, be is mentem az üzletbe jobban szemügyre venni.

Aztán elindultam haza; Bobbal voltunk edzőteremben, majd kutyasétáltatással zártam a napot.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 11., péntek

Kutyasétáltatás

Az Iszinik 100-ra a túrázás és futás mellett kutyasétáltatással is készülök. No persze az elsődleges cél az ebek komfortérzetének javítása és egy kellemes esti séta, de ez mintegy mellékesen a túrára való felkészülést is segíti.

Unokatestvérem férjével, Attila cimborámmal ugyanis (aki idén végül még nem jött a Kinizsi Százasra, és az Iszinik 100-ra sem jön, de jövőre tervezi az indulást a Kinizsin) az elmúlt napokban többször is voltunk kutyát sétáltatni a Duna-parton illetve a komáromi erődnél. Bár saját kutyám még nem volt, sétáltattam már életemben néhányszor ebet - most azonban kettő is jutott rám, ráadásul az egyik - Molli - elég "húzós", öntörvényű, nem könnyű vele a séta. Viszont pont ez volt benne a jó, és ez adott edzés jelleget a kimozdulásnak, hiszen a kutyák irányításából, féken tartásából szinte minden izmom kivette a részét. A délutáni edzőterem látogatás után az ebekkel nehezített gyaloglás sportos befejezése volt a napnak.

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 10., csütörtök

Minden a zombikról

Egy részletes cikk (sőt: vezércikk) az Indexen a zombikról:
Minden, amit soha nem akart(ál) megtudni a zombikról

Részletessége ellenére a Kinizsi Százas ill. Iszinik 100 zombik kimaradtak az írásból, de róluk is olvashatsz ide kattintva.

...apropó erdő és rettegés, egy hátborzongató história:
A Gyatlov túra tragédiája

2011. november 9., szerda

Seprő leszek az Iszinik 100-on

Az Iszinik 100 túrán én leszek az egyik ún. "seprő" (lásd Gyalogos teljesítménytúrák szervezési szabályzata), ami azt jelenti, hogy a csoport végén fogok haladni, figyelve a lemaradókra, a túrát feladókra. Ráadásul mindezt Oszkárnak, a nem hivatalos Kinizsi Százas oldal gazdájának társaságában tehetem.

Tippek:
Az Iszinik 100 túra weboldala (információk, online nevezés)
Az Iszinik 100 kiírása a TTT-n

2011. november 8., kedd

Trekking'n'style rovat: táblagép a Kinizsi Százasra (Panasonic Toughpad)

Egy táblagép, mely a Kinizsi Százas vagy a közelgő Iszinik 100 teljesítménytúra megpróbáltatásait is kitűnően viselné: Panasonic Toughpad. Az Android alapú kütyü megfelel az amerikai katonai szabványnak (MIL-STD-810), csepp- (sőt víz-), por- és ütésálló, valamint jól bírja a szélsőséges hőmérsékletet. Az 1300 dolláros eszköz túrázás közben iránytűként és térképként, GPS-ként is használható, s természetesen a kapcsolattartásban is segít (de kiváltja a menetrendet és egy egyszerűbb fényképezőgépet is). Az ellenőrzőpontokon megállva így gyorsan írhatunk egy twitter-üzenetet, vagy posztolhatjuk friss fotóinkat. Ide kattinva egy YouTube videó is megtekinthető az ellenállhatatlanul ellenálló készülék "nyúzásáról".
android.blog.hu
panasonic.com

Kapcsolódó bejegyzések:
Űrtechnológia a Kinizsi Százason
Kinizsi Százas és meggyszedés mint G-Venture
Robotok a Kinizsi Százason?

Mark Twain idézetek a Kinizsi Százashoz

Következzék néhány idézet Mark Twain-től, a Tom Sawyer kalandjai c. ifjúsági regény írójától (forrás: citatum.hu). Ezek a gondolatok a Kinizsi Százasra vagy az Iszinik 100-ra is útravalóul szolgálhatnak:

"Az erős lélek, ha nagy cél van előtte, megacélosítja a gyönge testet."

"A lélekben ötvenszer annyi kitartás van, mint az izmokban."

"Ha azt szeretnéd, hogy egy fiú akarjon valamit, csak arról kell gondoskodnod, hogy az a valami nehezen elérhető legyen."

"Könnyebb kívül maradni, mint kiszállni."

"Húsz év múlva sokkal jobban fogod sajnálni azokat a dolgokat, amiket nem tettél meg, mint azokat, amiket igen."

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 5., szombat

Trekking'n'style rovat: The North Face Back to Berkeley bakancs

Három márka (The North Face, Stüssy Deluxe és Undefeated) együttműködésének zamatos gyümölcse ez a retro hatású, klasszikus nubuk túrabakancs. A Stüssy-re mindössze egy lila pont utal a bakancs felhúzó fülecskéjén, az Undefeated-re pedig a "strigulás" logó (érdemes a képre kattintani és jobban szemügyre venni a lábbelit). Bár ez az exkluzív, multibrand kiadás egyelőre csak Japánban kapható, a Back to Berkeley egyszerűbb változatai a hazai túraboltokban is beszerezhetőek (frissítés: a 2012-es modell ide kattintva tekinthető meg).

Kapcsolódó bejegyzések:

2011. november 1., kedd

Trekking'n'style rovat: Ursus Bape bakancs

Egy gyönyörű, bőr és gyapjú felsőrészes, Vibram talpú bakancs a japán Bape márka URSUS Bape vonalától, a 2011 őszi-téli kollekcióból. A "medve" nem olcsó darab: 630 dollárba, azaz nagyjából 130.000 forintba kerül. Ide kattintva már-már művészi fotókat is megtekinthetünk a lábbeli részleteiről.

Kapcsolódó bejegyzések: